Egy másik magyar bíró is szerepet kap a játéknapon. A Fradi meccsére svéd bírói négyest küldenek.
Berke Balázs és Káprály Mihály személyében két magyar játékvezető is szerepet kap a csütörtöki UEFA-játéknapon. Utóbbinak ez lesz az első európai főtáblás mérkőzése, amelyen a bírói team első embereként vesz részt.
Káprály a Konferencialiga főtábláján debütálhat. A harmadik körben az északmacedón Shkendija és a lengyel Jagiellonia mérkőzését fújja. Az UEFA hivatalos honlapja szerint segítői is mindannyian magyarok lesznek. Asszisztensként Albert István és Vígh-Tarsonyi Gergő, negyedikjátékvezetőként Derdák Marcell, míg a VAR-kocsiban Bognár Tamás és Karakó Ferenc működnek közre.
Berke Balázs az Európa-liga negyedik fordulójában a Braga-Genk mérkőzést vezeti. Őt az oldalvonalakon Tóth Vencel és Kóbor Péter, míg tartalékbíróként Bogár Gergő segíti. A VAR-szobában lengyel páros lesz majd Piotr Lasyk és Tomasz Kiatkowski révén.
Az UEFA hivatalos honlapjáról kiderül az is, hogy a Ferencváros Ludogorec elleni mérkőzését svéd játékvezető dirigálja. Az iraki származású, de svéd állampolgár Mohammed Al-Hakimnak honfitársai Mehmet Culum és Fredrik Klyver lengetnek majd, a negyedik bíró Granit Maqedonci lesz. A VAR-szobában szintén lengyelek, Pawel Malec és Kornel Paszkiewicz ülnek.












