Először játszhat a felnőtt válogatottban
Negyedszer hívták be Joseth Perazát a costa ricai felnőtt válogatott, ám most először debütálhat a csapatban.
A Zalaegerszeg bejelentette, hogy Joseth Peraza ismét meghívót kapott Costa Rica válogatott keretébe. A 21 esztendős védő Anglia és Kolumbia ellen bizonyíthat felkészülési mérkőzéseken június elején. Mint ismert, Perazát már a zalaegerszegi időszaka alatt is meghívták a válogatottba, ám márciusban kisebb sérülés miatt nem tudott elutazni az összetartásra.
Korábban 2024 májusában és 2025 januárjában is meghívót kapott, mindkét alkalommal a cserepadon ült, lehetőséget nem kapott, így most először debütálhat a felnőtt válogatott színeiben.












