nb1.hu

„Jobban örülnék, ha nem lövök gólt, de nyerünk” – vége a magyar vb-álmoknak

Lukács Dánielt kicsit sem vigasztalja remek fejesgólja.

Hiába tartotta sokáig kézben az Írország elleni világbajnoki selejtezőt a magyar válogatott, a találkozó végül tragikus véget ért. A hajrában kiharcolt 3–2-es győzelemmel az írek mehetnek a pótselejtezőre. A meccs után Lukács Dániel és Dibusz Dénes válaszolt az újságírók kérdéseire.

„Volt egy utolsó felívelésük, Willi és Barni is ugrott a labdáért, de sajnos mindkettőjüket lefelejte az ír játékos, a támadójuk pedig nagyon jó ütemben indult el a labdára. Próbáltam elővételezni, igyekeztem kivetődni, amikor lepattant, úgy éreztem, szabad labda, és talán én tudok odaérni, de bele tudott szúrni a labdába, és eltenni a kezem mellett” – kezdte Dibusz.

„Tudtuk, hogy ezzel fognak próbálkozni, azt gondolom, többnyire jól hatástalanítottuk ezeket a felívelt labdákat, ebből nem nagyon volt lehetőségük. Úgy éreztem, álljuk a sarat, mindenki nagy munkát tett bele, csúszott, mászott, odaértünk, sajnos a végén ennél a szituációnál nem” – tette hozzá. 

Arra a (limitált kérdezési lehetőség mellett „kifejezetten indokolt” újságírói kérdésre, hogy volt-e már ennél rosszabb születésnapja, a 35-öt betöltő kapus felidézte, hogy az amszterdami 0–4-től kezdve a bolgárok elleni Eb-pótselejtezőig pozitív és negatív események egyaránt érték már az év ezen időszakában. Előtte viszont leszögezte: „Nem hiszem, hogy itt most az az érdekes, hogy kinek milyen születésnapja van.”

A magyar válogatott első gólját szerző Lukács Dániel hasonlóan látta a mérkőzést. Remek mozdulattal szerzett fejesgólja pedig semmiben nem vigasztalja.

„Jobban örülnék, ha nem lövök gólt, de nyerünk. Szomorú vagyok még így is” – árulta el a Puskás Akadémia támadója. Hozzátette: az öltözőben is búskomor volt a hangulat a mérkőzés után, ám az ezen túli részleteket nem akarta megosztani a médiával. „Nagyon szerettük volna megcsinálni, de sajnos nem sikerült. Tudtuk, hogy a végén nyomni fogják befele a labdákat, ebben nagyon jók. Sajnos nem bírtuk ki a végéig” – mondta.

Lukács elismerte, hogy a jól ismert fegyvereit megfelelően használta Írország válogatottja, Amiatt azonban ismét csalódottságát fejezte ki, hogy egy olyan eset jelentette a vesztünket, amelyre számított és készült az együttes.

Az utolsó pillanatos győztesgóllal Írország lehet ott a világbajnoki pótselejtezőn, ahol két, egymeccses párharcon át vezet az út a 2026-os tornára, amelyet Kanada, Mexikó és az USA közösen rendez.

 

 

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC