Az Iváncsa már edzőmeccset is játszott, közben alaposan átalakult a kerete.
A felkészülést már az első edzőmérkőzés is színesítette, amelyen az Iváncsa 2–1-re legyőzte a Meton FC Dabas együttesét. A klubnál azonban az elmúlt hetek elsősorban a játékoskeret változásairól szóltak, hiszen több meghatározó futballista is távozott.
A legnagyobb veszteségnek Kovács Sándor búcsúja számít, aki az NB III-as sikerek egyik meghatározó szereplője volt, és a megyei I. osztályú Sárosdhoz igazolt. Rajta kívül Kasza Balázs a III. Kerülethez, Budai Imre a Tiszakécskéhez, Monori Norbert Ausztriába, míg Abért Márton szintén távozott a klubtól.
Aczél Zoltánnak így az eredményes felkészülés mellett egy részben megújuló csapatot is össze kell raknia. A szakmai stáb munkáját több új érkező segítheti, köztük több olyan labdarúgó is, aki korábban már szerepelt Iváncsán.
Dunaújvárosból visszatért Székely Benedek, Putnokról Mihály Bálint, a PMFC-től Tóth Zoltán, Érdről pedig Suszter László érkezett. Az Iváncsa megszerezte a Balatonlelle 22 éves középpályását, Nyitrai Bencét, a 26 éves, Pénzügyőrtől érkező szélsőt, Szabó Levente Gézát, valamint a Martfű 22 éves kulcsemberét, Bogdán Bencét is.
Aczél Zoltán hívására a mindössze 16 éves, Honvéd-nevelésű támadó, Brukner Botond is az Iváncsához szerződött a budapesti Ikarustól.
A klub ugyanakkor jelezte, hogy a keret kialakítása még nem zárult le, ezért a nyári átigazolási időszakban további erősítések is várhatók annak érdekében, hogy az együttes ismét sikeres szezont teljesítsen.












