nb1.hu

Ismét egy korábbi válogatott labdarúgó irányítja a BKV Előrét

Új kihívások várják.

A mögöttünk hagyott idényben az NB III Keleti csoportjának 9. helyén végző BKV Előre, hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy a távozó Ifj. Albert Flórián vezetőedző helyét Balogh Béla veszi át. 

 

ÍME, A BKV ELŐRE BEJELENTÉSE:

 

“Ifj. Albert Flórián után, ismét többszörös válogatott (Magyar bajnok, és kupagyőztes) labdarúgó irányítja felnőtt csapatunkat.

A mai napon megszületett a megállapodás, Mátyás Tibor ügyvezető igazgató úr, valamint Balogh Béla volt válogatott labdarúgó között, mely szerint a jövőben Balogh Béla irányítja – vezetőedzőként – NB III-as felnőtt labdarúgó csapatunkat.

Balogh Béla a BVSC-ben, Hernády András által irányított utánpótlás csapatban kezdte meg labdarúgó pályafutását. Tehetsége már a korai években megmutatkozott, ezért szinte egyenes út vezetett számára az MTK-hoz. Az első osztályban 2004-ben mutatkozott be, három sikeres szezonban az élvonalban 79 mérkőzésen 9 gólt szerzett.

További klubjai:

– Colchester United

– Real Murcia

– Kecskemét

– Pécs

– Gyirmót

– Mezőkövesd

– MTK

– BVSC-Zugló

  1. november 15.-én, egy Kanada elleni barátságos mérkőzésen lépett először válogatottként pályára, ahol összesen 9 alkalommal szerepelt.

Sok sikert kívánunk vezetőedzői megbizatásához!

Hajrá BKV ELŐRE! HAJRÁ JÓZSEFVÁROS!”

 

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC