nb1.hu

Idegenben Urbánék, otthon a Hódmezővásárhely, a Kerülethez látogat a Veszprém

Egyik listavezetőre sem vár könnyű feladat.

Az NB III 25. fordulóját rendezik vasárnap.

 

Keleten a listavezető BVSC-Zugló a harmadik Tiszafüredhez látogat – Urbán Flórián együttese továbbra is veretlen a bajnokságban, ám nem lesz egyszerű dolguk a november közepe óta veretlen tiszafürediekkel szemben. A második Putnok hazai pályán játszik a Hatvan ellen, míg a Karcag és a Körösladány egymás ellen, a DEAC a Sényő otthonában meccsel.

A Közép csoportot vezető Hódmezővásárhely hazai környezetben, az MTK II. ellen folytatná jó sorozatát, egyben növelné előnyét a tabellán, hiszen az Iváncsa ezúttal szabadnapos. A harmadik ESMTK a PTE-Peacot látja vendégül, a második csapatok közül a Kecskemét II. és a Ferencváros II. egymás ellen játszik.

Nyugaton az éllovas Veszprémre nem vár könnyű feladat a magára találó III. Kerület vendégeként. Ezt használná ki a veszprémiekkel azonos pontszámmal álló Tatabánya a MOL Fehérvár II.-vel szemben, míg a harmadik Nagykanizsa a negyedik Puskás Akadémia II.-höz látogat.

 

A program:

Keleti csoport:

11.00: Vasas FC II–Eger SE
11.00: Diósgyőri VTK II–AG Hajdúszoboszló
13.00: Debreceni VSC II–Pénzügyőr SE
13.00: Karcagi SE–Körösladányi MSK
14.00: Putnok FC–FC Hatvan
14.00: Békéscsaba 1912 Előre II–Kisvárda MG II
14.00: Füzesgyarmati SK–Termálfürdő FC Tiszaújváros
14.00: Facultas-Tiszafüredi VSE–BVSC-Zugló
14.00: Sényő-Carnifex FC–Debreceni EAC
14.00: BKV Előre–Jászberényi FC

Közép csoport:

11.00: Kecskeméti TE II–Ferencváros II
14.00: Szolnoki MÁV FC–Bp. Honvéd-MFA II
14.00: Majosi SE–Dunaújváros
14.00: Hódmezővásárhelyi FC–MTK Budapest II
14.00: Meton-FC Dabas SE–Paksi FC II
14.00: Szekszárdi UFC–Monor
14.00: ESMTK–PTE-PEAC
14.00: Bánk-Dalnoki LA–Újpest FC II

Nyugati csoport:

11.00: ETO Akadémia–Komárom VSE
11.00: ZTE FC II– Gyirmót FC Győr II
11.00: Puskás Akadémia FC II–FC Nagykanizsa
14.00: Tatabányai SC–Mol Fehérvár FC II
14.00: Balatonfüredi FC–Bicskei TC
14.00: Kaposvári Rákóczi FC–Móri SE
14.00: Budaörs–Érdi VSE
14.00: Csornai SE–Technoroll Teskánd KSE
14.00: III. Kerületi TVE–Practical VLS Veszprém
14.00: Kelen SC–Zsámbéki SK

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC