nb1.hu

Hrutka szerint két csapat is kiszemelte a feljutásért harcoló Kazincbarcikát

Kiemelten érdekes információkat osztott meg a 24-szeres válogatott.

Hétfő este rendezik az NB II 28. fordulójának zárómérkőzését. A forduló előtt második helyen álló Kazincbarcika a nyolcadik helyezett, tavasszal remeklő Honvéd vendége lesz. A vendégekkel kapcsolatban Hrutka János, aki háromszor lett magyar (FTC) és egyszer német bajnok (Kaiserslautern), érdekes elmélettel állt elő.

Két klub is számolna a Barcikával?

A 28. forduló előtt a második, még feljutást érő helyen a Kazincbarcika állt, három ponttal megelőzve a vasárnap a Békéscsabát 3–1-re legyőző Vasast. Hrutka János, aki 24-szeres magyar válogatott és jelenleg többek között az RTL + egyik szakértője, a következőket posztolta a Facebookon vasárnap. Szó szerint idézzük:

„19:00-tól kezdődtek az NB II-es feljutásban szerepet játszó mérkőzések. A már NB I-es Kisvárda mögött még egy hely kiadó, amelyért hatalmas a versenyfutás a Kazincbarcika és a Vasas között.

Borsod harmadik legnagyobb városa labdarúgóinak kiváló teljesítménye azonban felkeltette a már feljutott szabolcsi alakulat vezetőinek is a figyelmét, állítólag fiókcsapatként számítanának Erős Gábor alakulatára.

Azonban Mezőkövesden százmillió forintot meghaladó plusz bevétel a tét, az esetleges stadionbérlettel és az egyéb szolgáltatások értékesítésével. Akkor most mi legyen a Kazincbarcikával? A Kisvárdának az NB II-es, a Mezőkövesdnek az első osztályú Kazincbarcika a kedvezőbb.

A Honvéd elleni meccs után erről pont a Mezőkövesd és a Kisvárda dönthet (előbbit a következő körben hazai pályán fogadja a Barcika, utóbbihoz az utolsó fordulóban látogat – szerk.). Meg persze a Vasas, saját magára figyelve.

Kíváncsian várjuk az utolsó fordulókat.”

Megszűnt volna a DVTK-val való együttműködés?

A dolog érdekessége, hogy 2023. június 23-án az NB I-ben jelenleg hatodik helyen álló DVTK a hivatalos honlapján jelentette be, hogy kooperációs szerződést kötött a Kazincbarcikával. Ennek megszűnéséről viszont azóta sem történt hivatalos bejelentés…

Erős Gábor: Ez kiváltság, nem teher

A ma esti, Honvéd elleni mérkőzés előtt Erős Gábor, a Kazincbarcika vezetőedzője a következőket nyilatkozta a klub honlapjának:

„Következő ellenfelünket nem hinném, hogy bárkinek be kellene mutatni, hiszen egy 14-szeres bajnok, nyolcszoros kupagyőztes csapatról beszélünk. Az utóbbi időben remek formában van a Kispest, és főként hazai pályán sokgólos, élvezetes meccseket játszanak. Van mögöttük egy fantasztikus szurkolótábor is, ami biztos, hogy nagyszerű hangulatot varázsol majd a Bozsik Arénába.

Ahogy minden csapatnak, nekik is vannak gyenge pontjaik, és ahogy ezt eddig is tettük, a legjobb tudásunk szerint igyekszünk felkészülni a mérkőzésre. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy sikeresek legyünk. A stábbal karöltve minden nap próbálunk lazítani a srácokon, mert amiért jelenleg harcolhatunk, az továbbra is kiváltság kell, hogy legyen, nem teher.

Felszabadultan kell játszanunk. Azt hiszem már most nagyon büszkék lehetünk erre a csapatra, mert amit idáig elértek, az is megsüvegelendő. Motivációban, elszántságban továbbra sincs hiány, szeretnénk tovább írni a mi kis történetünket.”

A Vasas is kulcsszereplő

A Honvéd–Kazincbarcika mérkőzés előtt a vendégekkel azonos pontszámmal álló Vasas az utolsó két fordulóban legnagyobb riválisaival találkozik: előbb Szegedre látogat, majd fogadja a Honvédot.

A piros-kékek minden szurkolójának az említett két csapat elleni találkozók számítanak a legfontosabbaknak.

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.VASAS FC KFT.30 20 4 6 33 64
2.HONVÉD FC KFT.30 18 5 7 23 59
3.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.30 16 3 11 10 51
4.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.30 13 9 8 -2 48
5.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.30 13 7 10 3 46
6.FC CSÁKVÁR KFT.30 12 10 8 6 46
7.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.30 12 5 13 6 41
8.FEHÉRVÁR FC KFT.30 10 9 11 4 39
9.TISZAKÉCSKEI LC KFT.30 10 9 11 -7 39
10.SZEGED 2011 KFT.30 9 9 12 -5 36
11.KARCAGI SC KFT.30 9 8 13 -12 35
12.F.C. AJKA KFT.30 10 3 17 -17 33
13.SOROKSÁR SC KFT.30 8 9 13 -4 33
14.ST. LŐRINC KFT.30 7 12 11 -7 33
15.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.30 7 8 15 -16 29
16.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.30 6 10 14 -15 28
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC