Dr. Bajúsz Endre értékelte a szezont.
Az új akadémiai edzésmódszereket és az utánpótláscsapatok szereplését is értékelte dr. Bajúsz Endre, a Honvéd akadémiájának igazgatója. A szakember a klubhonlapnak adott interjújában. A szakember elárulta, hamarosan újabb klubokkal léphet egyezségre a klub. Ezeket várhatóan júniusban jelentik majd be.
„Ahogyan egyre jobban megismertem a kollégákat, úgy vált egyre otthonosabbá a klub számomra. Óriási lehetőségek vannak Kispesten, amit az utánpótlás eredmények is bizonyítanak. Kihívásorientált vagyok alapvetően, így közelítem meg az élet minden területét. Az elmúlt évek munkája, az eredmények és a hagyományok alapján nem kétséges, hogy kiemelt akadémiai státusszal rendelkezik a Honvéd” – mondta a honvedfc.hu-nak a Honvéd akadémiájának februárban kinevezett igazgatója.
A Honvéd Bajúsz érkezése után nem sokkal kötött partneri megállapodást a román másodosztályból időközben az élvonalba feljutó FK Csíkszeredával. Az akadémia igazgatója most elárulta, hogy további hasonló együttműködések is kilátásban vannak.
„Júliusban várhatóan több megállapodás is aláírásra kerül, amelyek alapján lehetőség nyílik a szakmai tapasztalatok megosztására, közös programok és események szervezésére, melyek során az edzők lehetőséget kapnak a másik fél képzési módszereinek és gyakorlatainak megismerésére. Ezen felül a klubok közös edzőtáborokat, illetve felkészülési mérkőzéseket is szervezhetnek” – vetítette előre.
Speciális edzésmódszer a pre-akadémián
A szakember beszélt arról a NORT Complex elnevezésű edzésmódszerről is, amelyet a Honvédnál jelenleg a pre-akadémiai képzésben alkalmaznak.
„A NORT Complex rendszer gondoskodik arról, hogy egyes edzéseken a kondicionális és a kognitív képességek egyaránt megfelelő terhelést kapjanak, ezáltal a játékos idegrendszerének fontos működési paraméterei ugyanúgy fejleszthetőek, mint például a labda kontrollálását lehetővé tévő mozgáskoordinációs és kondicionális képességek. A különböző edzési feladatok végrehajtása során a kisterületű pálya szélein elhelyezett kijelzőkön át érkező vizuális információkat gyorsan, és az adott feladatnak megfelelően kell a játékosnak feldolgoznia. A vizuális figyelem effajta megosztásának és a munkamemória „magas fordulatszámon” való működésének rutinszerűvé válása hozzájárul ahhoz, hogy a játékosok képesek legyenek gyors és helyes döntéseket hozni valós mérkőzéshelyzetekben is – ahol a játékosnak nemcsak kontrollálnia kell a nála lévő labdát, hanem a csapattársak (és az ellenfél) mozgását és elhelyezkedését, várható reakcióit is pontosan fel kell mérnie” – mondta.
Az akadémia csapatok értékelése kapcsán elégedettségének adott hangot. Kiemelte a Puskás-Suzuki-kupán második helyen végzett U17-es együttest, valamint a bajnoki címet szerző U16-osokat. Szintén örömét fejezte ki amiatt, hogy a Honvéd felnőtt csapatában a szezon során nyolc 2004-es vagy későbbi születésű fiatal mutatkozott be.