nb1.hu

Fontos kérdést tett fel a DVTK edzője a kispesti kupabúcsú után

Feczkó Tamás büszke a csapatára.

Lesz NB II-es csapat a Magyar Kupa elődöntőjében, hiszen a Honvéd csütörtökön 1-0-ra verte a Diósgyőrt.

A negyeddöntő egyetlen gólját Gyurcsó Ádám lőtte a második félidő derekán. A kispestiek az elődöntőben majd a Zalaegerszeggel csapnak össze.

A lefújás után Vladimir Radenkovics arról beszélt az M4 Sportnak, hogy nem érti, hogyan akarhatta az ellenfél jobban a győzelmet. Feczkó Tamás pedig azt emelte ki, hogy a csapatában mindenki kitette a szívét-lelkét.

Feczkó Tamás: „Nagyon büszke vagyok a csapatra! Tényleg mindenki kitette a szívét-lelkét, és fociztunk is. Jobban örültem volna, ha már az első félidőben sikerül gólokat szereznünk, hiszen többször is meg tudtuk bontani a Diósgyőr védekezését, de nem volt vége a támadásainknak sajnos. Győzni akartunk, a második félidőre is úgy jöttünk ki, hogy megpróbáljuk minél hamarabb megszerezni az első gólt, majd utána a következőt. Szerintem jó iramú mérkőzés volt, főleg az első félidő. A második félidő inkább taktikus volt. A gól után már kicsit mélyebben védekeztünk. Bíztunk benne, hogy az utolsó 20 percben az ellenfél el fog fáradni, és akkor még tudunk gólt szerezni. A Kecskemét ellen fontos bajnoki vár ránk, arra is készülnünk kell. Nagyszerű játékosokkal dolgozhatok, a klubban is mindenki a sikerért dolgozik. Örülök, hogy részese lehetek ennek a folyamatnak.” (M4 Sport)

Vladimir Radenkovics: „A kispestiek nyerték meg a párharcokat, ők szedték össze a lecsorgó labdákat. Hatalmas kérdés, hogyan lehetséges az, hogy az ellenfél jobban akarta ezt a győzelmet. Nekünk erre a kérdésre kell megtalálnunk a választ. Ezen el kell gondolkodnunk, bár ez nem csak ezen a meccsen jelentett problémát, hiszen többször jártunk már hasonló cipőben. Persze volt, amikor így játszottunk, mégis nyerni tudtunk vagy szereztünk egy pontot. Amennyiben továbbjutunk, a hétvégi meccsre pozitív energiákat szereztünk volna. Az MTK-val, vagyis egy közvetlen ellenféllel találkozunk. Tudtuk, hogy a klubnak és a szurkolóknak mennyire fontos ez a sorozat. Minden meccs egy új történet, holnap pedig okosabbak leszünk, hiszen tudni fogjuk, mit kell csinálnunk.” (M4 Sport)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC