nb1.hu

Győztes gól a saját nevelésű tehetségtől: elmozdult a Honvéd a kiesőzónából

Óriási ziccert hibázott az alsóházba süllyedő ZTE.

 

Honvéd-ZTE 1-0

 

A meccs főszereplője: Kocsis Dominik

A 20 éves, saját nevelésű tehetség az első gólját szerezte az NB I-ben – jobbkor nem is jöhetett volna, hiszen a kispestiek hosszú idő után először mozdultak el a kiesőzónából.

 

A meccs kulcsmomentuma: Németh kihagyott ziccere

A 21. percben megszerezhette volna a vezetést a ZTE, ám Németh Dániel közelről a kapu mellé lőtt. Pedig még azt is megnézhette magának, hova helyezi a labdát…

 

A gól története:

40. perc: Lukics remek kiugratása után Kocsis elvitte a labdát a kilépő Demjén kapus mellett, majd 14 méterről a kapuba gurított. 1-0

 

A következő feladat:

A Honvéd a Vidihez látogat a következő fordulóban, míg a ZTE a Ferencvárost fogadja.

 

Jegyzőkönyv:

OTP Bank Liga, 23. forduló:
Budapest Honvéd-ZTE FC 1-0 (1-0)

Honvéd: Dúzs – Lovric, Prenga, Capan (Cirkovic 56.), Tamás – Sampeiro (Plakushchenko 93.), Gomis, Mitrovic, Domingues (Átrok 94.) – Kocsis (Ennin 71.), Lukic (Jonsson 71.)
ZTE: Demjén – Huszti, Mocsi, Csóka, Gergényi – Lesjak, Szalay, Tajti, Ubochioma (Kovács 79.), Szendrei – Németh (Grezda a szünetben)

gólszerző: Kocsis (40.)
sárga lap: Kocsis (39.), Lovric (95.), illetve  Csóka (7.), Szendrei (16.), Tajti (31.), Gergényi (43.), Mocsi (62.)

 

Az MTI beszámolója:

„A Budapest Honvéd 1-0-ra legyőzte a vendég Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

A kispesti együttes egymás után a második meccsét nyerte meg úgy, hogy gólt nem kapott, a három ponttal pedig megelőzte a MOL Fehérvárt és elmozdult a kieső helyről.

A Honvéd kezdte harcosabban a mérkőzést. A hazaiak magasan letámadtak és igyekeztek gyorsan a rivális 16-osáig eljutni, fölényük azonban leginkább csak szögleteket eredményezett, nagy helyzetig nem jutottak el. Tíz perc után kezdett magára találni a ZTE, amely a félidő közepén több ígéretes lövéssel is próbálkozott. A játékrész hajárjában ismét a házigazda került fölénybe és öt perccel a vége előtt vezetést szerzett, miután a húszéves Kocsis Dominik a bal oldalon kiugrott és a Lukictól kapott passz után egy testcsellel becsapta a kapujából kifutó Demjént és a hálóba gurított.

A folytatásban a Honvéd egyértelműen az előnye őrzésére rendezkedett be és sikerült olyan hatékonyan megszerveznie védelmét, hogy a vendégek minden igyekezetük ellenére sem tudtak helyzetig, vagy akár lövésig eljutni. A második félidőben veszély ritkán, és akkor is a vendégek kapujánál alakult ki, újabb gólt azonban nem szerzett a házigazda sem, amely így is értékes győzelemmel hagyta el a pályát.”

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr31 18 9 4 30 63
2.Ferencvárosi TC31 19 5 7 28 62
3.DVSC31 13 11 7 12 50
4.ZTE FC31 13 9 9 11 48
5.Paksi FC31 13 8 10 12 47
6.Puskás Akadémia FC31 12 6 13 -2 42
7.Újpest FC31 11 7 13 -3 40
8.Kisvárda Master Good31 11 7 13 -11 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC31 10 8 13 -10 38
10.MTK Budapest31 9 9 13 -7 36
11.DVTK31 6 10 15 -20 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC31 5 3 23 -40 18
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC