Legutóbbi együttesétől nem túl barátságos hangulatban távozott.
2000-ben lett bajnok az NB I-ben a Dunaferr. Az újvárosi csapatnak tagja volt az a Lengyel Ferenc is, aki a visszavonulása után edzőnek állt.
Lengyel manapság a megye I-es Győrújfalu csapatánál dolgozik – ez derül ki a Kisalföld cikkéből. A szakvezető a győrújfalui U11-es és U12-es csapatot irányítja.
„Tizenkét év edzősködés után jöttem el Pápáról, s bizony nem túl barátságos hangulatban. Tovább kellett lépnem, ami a téli szünetben nem is annyira egyszerű dolog. Régi ismerősöm, a volt ETO-játékos, Nagy László, aki most utánpótlás szakmai igazgató Győrújfalun, szólt, hogy lenne lehetőség a klub utánpótlásában dolgozni. Nagyon örültem ennek, így lettem az U11-es és U12-es csapatok edzője, amit bevallom, nagyon élvezek. Mindenképp szerettem volna Győr környékén dolgozni, hiszen a fiam, Marcell az ETO akadémistája, emiatt is hálás vagyok a lehetőségért győrújfalui vezetőknek” – nyilatkozta a megyei lapnak Lengyel Ferenc.
Érdekesség, hogy a Győrújfalu felnőttcsapata a megye I-es bajnokságban jelenleg a 11. helyen áll. A pontvadászat mezőnyét 14 klub alkotja.












