nb1.hu

Gróf Dávid távozik a DVSC-től

Az NB1.hu több forrásból is úgy értesült, hogy távozik a DVSC-től Gróf Dávid, akinek a nyáron egyébként is lejár a szerződése, így a Loki most kaphat érte pénzt utoljára.

Az NB1.hu úgy tudja, a kapus tegnap utazott el, amit alátámaszthat az is, hogy a menedzsere, Illés Zoltán a születésnapja alkalmából posztolt a Facebookon, amiben ez is szerepelt:

„Minden évben igyekeztem egyesével reagálni, ez ma nem sikerülhetett, de szerencsére pozitív oka volt, egészen rövid idő alatt hoztunk össze egy nemzetközi átigazolást, amelyről a holnapi sajtóban értesülni fogtok (persze, aki kíváncsi rá).”

Gróf Dávidot egyébként a vámosok felismerték a Ferihegyen, amikor útnak indult…

A Transfermarkt azt írja, hogy Gróf a görög APO Levadiakos csapatában folytatja, 2024 nyaráig szóló szerződést ír alá.

FRISSÍTÉS, 18.12:

A DVSC közös megegyezéssel szerződést bontott Gróf Dáviddal. Íme, a klub közleménye:

„Hivatalossá vált, hogy a DVSC közös megegyezéssel szerződést bontott Gróf Dáviddal.

A 33 éves kapus 2020-ban érkezett Debrecenbe, azóta 23 NB I-es, 23 NB II-es mérkőzésen, valamint 6 kupameccsen lépett pályára a Lokiban. Gróf Dávid Görögországban folytatja pályafutását.

A DVSC köszöni a játékos klubért tett szolgálatait, és további sok sikert kíván Dávidnak!”

Gróf érzelmes üzenettel búcsúzott a csapattól:

„Debrecen városa! Köszönök mindent az elmúlt két és fél évért, ahogy az első naptól kezdve befogadtatok minket és sosem érezhettük magunkat idegennek. Debrecen örökre a szívünkben marad és nem csak azért, mert kislányunk itt látta meg a napvilágot. Most búcsúznunk kell, de tartsátok meg a szép emlékeket és engedjétek el a rosszakat, ahogy mi is tenni fogjuk. Köszönöm mindenkinek, akivel a DVSC sikeréért dolgozhattam. Számomra volt megtiszteltetés. Külön köszönet a klub vezetőségének és edzőinek, hogy nem álltak útjába ennek a lehetőségnek! A továbbiakban minden jót kívánok Nektek, a csapatnak pedig nagyon sok sikert a jövőben is!”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC