nb1.hu

Felemás napot zártak a magyar válogatottak

Női futsalosainknál megbosszulta magát a sok kihagyott helyzet.

LABDARÚGÁS

Az U17-es labdarúgó-válogatott a Svájc elleni felkészülési meccset 1-0-s győzelemmel zárta. Németh Antal legénysége Zubor Ádám büntetőből lőtt góljával nyert. A tizenegyest egyébként Gólik Benjámin harcolta ki.

„A gólt követően is voltak szép támadásaink, majd az idő előrehaladtával Svájc egyre nagyobb nyomást helyezett ránk. Ennek ellenére a védekezésünk jól működött, lehetőségei akadtak, de igazán komoly helyzete nem volt az ellenfelünknek, megvolt az a szervezett védekezés, amire ilyenkor szükség van. Szerettünk volna többet támadni, a letámadásokból tudtunk nyomást gyakorolni az ellenfélre, a második félidőben is volt két olyan kontránk, ami után nagy helyzetbe kerültünk. Az eredménnyel elégedett vagyok, jó, hogy egy ilyen mérkőzést meg tudtunk nyerni, támadójátékban, labdabirtoklásban pedig szeretnénk előrelépni” – idézi az mlsz.hu Németh Antalt.

A mieink szombaton Írországgal csapnak össze.

Svájc–Magyarország 0–1 (0–1)
Magyarország: Balogh T. Márk – Árnits Olivér (Gulyás Kristóf, 59.), Lakatos Kristóf, Rankó Viktor, Csóka Gergely – Kovács Noel (Wébel Máté, 59.), Rab Bence, Meskó Márk (Petrók Viktor, 59.), Zubor Ádám (Lakatos Martin, 76.) – Galambos János (Milicz Péter, 90.), Gólik Benjámin (Niklas Krone, 59.)
Gólszerző: Zubor (5. – tizenegyesből)

FUTSAL

A vb-selejtező elitkörére hangoló női futsalválogatott szerdán a csehekkel vívott edzőmeccset. Sok helyzetük volt a magyaroknak, ennek ellenére a csehek 2-0-ra nyertek. A szövetség közleményéből kiderül, hogy az összecsapás előtt több játékost köszöntöttek.

„A csapatkapitány Varga Adél 75. válogatott mérkőzésén lépett pályára, Deczki Vanda, Fábián Rebeka és Fülöp Diána pedig a 25. válogatottsága alkalmából vette át az MLSZ ajándékát Ragadics Ferenctől, a szövetség Futsal Bizottságának tagjától és Nagy Mátyástól, a Versenybizottság tagjától” – jelezte az mlsz.hu.

A lefújás után Frank Tamás azt mondta, hogy a döntetlen reálisabb lett volna.

„A mérkőzés képe alapján a döntetlen reálisabb lett volna, de szerzett gól nélkül a döntetlent is nehéz megszerezni. A védekezésünk viszonylag rendben volt, de elég volt kettőt hibázni ahhoz, hogy két gólt szerezzen az ellenfél. A második mérkőzésen bátrabb játék kell ahhoz, hogy a mezőnyfölényünket gólokra tudjuk váltani” – fogalmazott a szövetségi edző.

Pénteken ismét összecsap egymással a két együttes.

Magyarország-Csehország 0-2 (0-1)
Magyarország: Torma Lilla – Gajzágó Flóra, Krascsenics Csilla, Fülöp Diána, Tagyi Vivien
Cserék: Deczki Vanda, Hargas Annamária, Fábián Rebeka, Balya Dorottya, Nagy Anikó, Hardon Rita, Szabó Bernadett, Kiss Gréta, Wiesner Dalma

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC