nb1.hu

Fantasztikus hangulat lehet a Honvéd stadionjában, lecsaphat az Újpest mumusa

Kuttor a mezőkövesdi szurkolók segítségét kérte.

Vasárnap két meccset rendeznek az NB I-ben: a Honvéd-Mezőkövesd összecsapás mellett az Újpest a Kecskemétet látja vendégül.

Honvéd-Mezőkövesd (kezdés: 14.10)

Mivel a MOL Fehérvár szombaton legyőzte a Zalaegerszeget, így jelenleg a kispestiek állnak a 11. helyen, de a Mezőkövesd sem lélegezhet fel. Benne van a pakliban, hogy ezt a sorsdöntőnek is nevezhető ütközetet telt ház előtt rendezik meg – a hazai szektorokba már csak elvétve lehetett jegyet venni szombaton. Ebben az idényben eddig kétszer találkozott egymással a két csapat, mindkét találkozó remivel zárult. A pontosztozkodás ezúttal a Kövesdnek lenne kedvezőbb.

Dean Klafuric (a Honvéd vezetőedzője): „Az edzéseinket és az elmúlt hetekben az élcsapatok elleni eredményeinket látva úgy érzem, hogy mentálisan és fizikailag a topon vagyunk. A Kecskeméttel és a Debrecennel jó mérkőzést játszottunk, meggyőzőek voltunk és mentálisan is nagy teherbírásról tettünk tanúbizonyságot mindkét alkalommal. Bizakodó, optimista öltözőt látok, játékosokat, akik a munkában és az egymásért való kiállásért hisznek, és tudom, hogy azok a futballisták is, akik a padon ülnek, bármelyik pillanatban készen állnak a bevetésre. A Mezőkövesd ellen a bekísérőgyerekek között nemcsak a szurkolók, hanem a játékosok gyermekei is ott lesznek, tudom, hogy fantasztikus atmoszféra vár minket a Bozsik Arénában. Ez a hangulat nekünk otthonos és inspiráló, és bízunk benne, hogy ez is extra erőt ad ellenfelünkkel szemben. Nem foglalkozunk más csapatok eredményeivel, kizárólag magunkra fókuszálunk, nyerni akarunk és a forduló végeztével meglátjuk, hogy ez mit jelent a számunkra.”

Kuttor Attila (a Mezőkövesd vezetőedzője): „Nagyon fontos mérkőzést játszunk a Budapest Honvéd ellen, küzdelmes, kiélezett, nagyon nehéz találkozóra számítok vasárnap. A korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is szeretnénk a saját játékunkat bemutatva jó eredményt elérni. Természetesen az a célunk, hogy pontot, pontokat szerezzünk, ez most a legfontosabb feladatunk és célunk. Szurkolóink minden mérkőzésen sokat segítenek nekünk, amit ezúton is szeretnék megköszönni, vasárnap is számítunk a támogatásukra.”

Újpest-Kecskemét (kezdés: 17.30)

A remek szezont futó Kecskemét az előző körben a Ferencvárost győzte le. Szabó István legénysége a forduló zárómeccsén az újpestieket fektetheti két vállra. A KTE a mostani idényben eddig veretlen maradt az Újpest ellen a bajnokságban, egyszer nyert az újonc, egy mérkőzés pedig döntetlennel zárult. Ezeken a találkozókon Tóth Barna volt az újpestiek mumusa, mivel a KTE futballistája három gólt szerzett.

„Az Újpest ellen valóban jól kijött eddig a lépés. Természetesen szeretnék megint gólt rúgni, megmutatni magam az alma materemben, de a legfontosabb a csapat sikeressége, illetve az, hogy legalább azt az egy pontot megszerezzünk. Az Újpest kapcsán azért azt látni kell, hogy Nebojsa Vignjevic visszatérése óta jó formában van, de már előtte is egy jó csapatról volt szó, melyet egyénileg is jó játékosok alkotnak. Jól felrázta őket az edzőváltás, így biztosan nehéz dolgunk lesz, persze az Újpest otthonában senkinek sem könnyű pályára lépni. Harcos és jó mérkőzésre számítok” – nyilatkozta Tóth a kecskeméti klubhonlapnak.

Az Újpest kisebb gödörben van, ezt jelzi, hogy a legutóbbi három fordulóban csupán egy pontot szerzett. Az újpesti drukkerek a héten örömhírt kaptak, hiszen eldőlt, hogy Csoboth Kevin meghosszabbította a szerződését.

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC