A Paksnak a két legfontosabb meccse otthon, a Felcsútnak idegenben lesz.
Az NB I-es bajnokságból az élen álló három csapat már túl van a 27. fordulón. Az első helyen a címvédő Ferencváros áll 53 ponttal, a második Puskás Akadémia egy, míg a harmadik Paks két ponttal van lemaradva. Összeállításunkban megnézzük, hogy az említett gárdákra még milyen mérkőzések várnak. Az FTC és a Paks a Magyar Kupában is érdekelt még. Előbbi az MTK-t, utóbbi a Zalaegerszeget fogadja az elődöntőben.
Ferencváros – 53 pont
A Ferencváros a következő körben a bennmaradásért harcoló, a 27. fordulóban este a Fehérvár ellen pályára lépő Nyíregyházát fogadja. Utána három kiemelt összecsapás következik: kezdésként az Örökrangadón lesz az MTK vendége, majd fogadja a felcsútiakat, utána Paksra látogat. Az utolsó előtti fordulóban az életéért harcoló Fehérvárt fogadja, majd az utolsó játéknapon annak az ETO-nak lesz vendége, mely gárda ellen a Magyar Kupában csak hosszabbításban jutott tovább, a Groupama Arénában pedig nemrég 2–2-t játszott.
Az FTC hátralévő meccsei
- Nyíregyháza (otthon)
- MTK (idegenben)
- Puskás Akadémia (o)
- Paks (i)
- Fehérvár (o)
- ETO (i)
Puskás Akadémia – 52 pont
A felcsútiak kezdésként a bajnokság egyik legfontosabb rangadóján bizonyíthatnak, mert Paksra látogatnak. Utána jön a megyei rangadó a Vidi ellen hazai pályán, majd újabb kiemelt összecsapás a Ferencváros otthonában. Ezt követően fogadják az elmúlt hetekben magára találó Debrecent, majd a jelenleg utolsó Kecskemét vendégei lesznek. Az utolsó fordulóban a Diósgyőrt fogadják. Benne van a pakliban, hogy a lila-fehéreknek addigra már eldől a sorsuk, a DVTK jelenleg a dobogótól és a kieső zónától is tisztes távolságra van.
A Puskás Akadémia hátralévő meccsei
- Paks (i)
- Fehérvár (o)
- Ferencváros (i)
- DVSC (o)
- Kecskemét (i)
- DVTK (o)
Paks – 51 pont
Bognár György csapata kezdésként sorsdöntő mérkőzésen fogadja a Puskás Akadémiát, majd a 2025-ben veretlen ETO vendége lesz, ezt követően Fehérvárra látogat. Ezután jön a bajnokság egyik csúcsmeccse, mert az FTC látogat Tolnába, majd következik a debreceni kirándulás, végül az utolsó fordulóban hazai pályán a Kecskemét elleni találkozó.
A Paks hátralévő meccsei
- Puskás Akadémia (o)
- ETO (i)
- Fehérvár (i)
- FTC (o)
- DVSC (i)
- Kecskemét (o)
Következtetések
Mindhárom dobogós tehát még háromszor játszik otthon és háromszor idegenben, ráadásul a másik két rivális ellen is pályára kell lépniük. Utóbbi találkozókon a Paks mindkétszer otthon bizonyíthat, míg a felcsútiak mindkétszer idegenben. Ezeknek a találkozóknak megjósolhatatlan a végeredménye.
A többi találkozójukat meg illik megnyerniük.
Frissítés: hétfő, 13:50
„Nem tudunk félretenni ilyen játékosokat” – komoly gondra mutatott rá a Puskás Akadémia edzője