Kiváló kollégára és egy nagyon jó emberre emlékezünk!
Életének 58. évében, június 2-án elhunyt Erdős Géza.
Erdős az NB1.hu-t is üzemeltető Final Score Média Kft.-hez tartozó Sport365.hu főszerkesztője volt három éven keresztül.
Tevékeny szerepet vállalt a jelzett időszakban honlapunk Aranylabda-szavazásának megszervezésében, illetve a díjátadó gálák állandó műsorvezetője és társrendezője is volt.
A staféta átadása
Több mint egy hete, nyaralásom közben értesültem a lesújtó és fájdalmas hírről, Géza. Akkor már majdnem három hete nem voltál az élők között. Távozásodat a családod, a szeretteid nem verték nagydobra – annak ellenére, hogy kiváló szakember és elképesztően jó ember hagyott itt minket.
2019 februárjában jeleztem a cégvezetésnek, hogy az NB1.hu-nál betöltött felelős szerkesztői pozícióm mellé már nem fér bele számomra, hogy a Sport365-öt is irányítsam.
Mert meghallottam az idők szavát. A 1999-es megalapítása óta vagyok az NB1.hu tagja. Emlékeim szerint a Sport365 tíz évvel ezelőtt került a felügyeletem alá. És az is teljes embert igénylő munkakör volt.
Egy idő után azonban vissza kell venni. Mert nem csak a munka létezik a világon.
És ezzel te is pontosan tisztában voltál, Kapitány. De mindig, minden pillanatban az újabb feladatokon, kihívásokon, megvalósításokon törted a fejed.
Mindketten mindig a legjobbra törekedtünk, de az igazság az, hogy sok dologban nem értettünk egyet – főleg a végső megvalósításhoz vezető utakban.
Ám a végén mindig egymás tenyerébe csaptunk. És ez volt a legfontosabb.
Tudod, a mai napig kiváló szakembernek gondollak, és tiszta szívből örülök annak, hogy végül te voltál az, akinek átadtam a stafétabotot a Sport365-nél.
A közös munka ritmusa
Már akkor pontosan tudtuk, hogy rengeteg közös projektünk lesz.
Megszámolni nem tudom, mennyi műsorban szerepeltünk együtt.
Te voltál a műsorvezető, én az egyik szakértő vagy társműsorvezető – ahogyan éppen szükség volt rá.
De az adások felépítésében, menetében mindig együtt hoztuk meg a végső döntéseket.
Soha nem felejtem el azt a borongós, nyirkos, novemberi délutánt, amikor felhívtál telefonon, és az éltető Nap energiájával kezdtél bele a mondandódba:
Zolikám, betértem egy helyre ebédelni, és egyből tudtam, hogy a következő Aranylabda-gálát itt kell, hogy megtartsuk, mert ide még több szurkoló tud beférni!”
Mert ilyen ember voltál, Géza.
Mindig a megoldáson, a lehető legjobb megoldáson járt az eszed.
És mások segítésén. A szurkolók támogatásán.
Ezek voltak a legnagyobb közös pontjaink.
Két ilyen, közös tervezésű, rendezésű, műsorvezetésű gálát is tartottunk, telt ház előtt.
Már akkor megvalósítottuk azt, hogy a helyszíni vendégek mellett virtuálisan is jelen lehessenek mások.
Mert tudtuk: a két tér találkozása az egyetlen út, ami lehetséges.
A Balaton, a család és a Kapitány
De volt még egy-két út, amiből – nagyon helyesen – nem engedtél soha.
Imádtad és mindenben támogattad a szeretteidet: kedves feleségedet, Bernadettet, fogadott fiadat, akit sajátként szerettetek, Bill Kapitány blökit, akit egy miskolci menhelyről vettél magad mellé – és akiből egy elképesztően okos kutyát neveltél.
És persze ott volt a vitorlázás iránti szenvedélyed.
Te voltál – és maradsz is – az ember, aki mindent tudott a Balatonról, a környezetéről, az éghajlatáról, hullámairól, partjairól, széljárásairól.
Én is imádom a magyarok tengerét, a környékét és a meteorológiát, de amikor te meséltél ezekről a csodás dolgokról, mindig elhangzott valami olyasmi, amit addig nem tudtam, vagy nem is gondoltam volna.
És azon kevés emberek egyike vagy, akinek végül szakmai tanácsait is megfogadtam.
Tegnap, csütörtökön volt a végső búcsúztatásod.
Óbudán helyeztek végső nyugalomra.
Mert Óbuda és a lakótelepei iránt érzett szenvedélyünk is közös pont volt – ahogyan a kutyák és minden más állat szeretete is.
Nem vagyok az az ember, akin látni lehet az érzelmeket, de tegnap megrendültem.
A fogadott kisfiad futott a téged szállító kiskocsi után, amikor a ravatalozóból a végső kikötődbe szállítottak.
Egy kis vitorlát tartott a kezében – és ez a pillanat azonnal kitörölhetetlen emlékké nemesedett a tudatomban.
Mert ebben minden benne volt, Géza.
Minden, ami te voltál, amit képviseltél.
Rengetegen szerettek, sokan tanultak tőled.
Sok embernek biztosítottál megélhetést.
És pontosan tudtad azt is, hogy egy felelős szerkesztőt előbb-utóbb meg akarják buktatni néhányan a beosztottjai közül – mert nehéz elviselni, ha a főnöknek, a tapasztaltabbnak mindig igaza van.
Azt is tudtad, hogy ilyenkor sokan elfelejtik, mennyit köszönhetnek a tanítványok a mesterüknek. A Kapitányuknak.
Amikor erről beszélgettünk, mindig mosolyogtunk.
Mert pontosan tudtuk, mi a lényeg:
Az igazi érték akkor ismerszik meg igazán, amikor már nincsen.
A szereteted, az őszinteséged, a korrektséged, az útmutatásaid – és tényleg minden, amit megtanulni lehetett tőled – tovább él mindannyiunkban.
Mert egy igazi tanárember is voltál, aki nagyon sok kiváló szakembert nevelt ki, vagy tett teljesebbé a szakmánknak.
Mindezek miatt csak a legfontosabbat tudom neked kívánni, Géza:
Jó szelet az égi Balatonon, Kapitány!
