nb1.hu

Eldőlt Dragan Vukmir sorsa

Az NB1.hu pár nappal ezelőtt jelezte, hogy Dragan Vukmir, a Siófok szakmai vezetője Tiszakécskén is képbe került, mert a klubvezetés az utolsó forduló után menesztette az addigi vezetőedzőt, Klausz Lászlót. Arról is beszámoltunk, hogy nem csak Vukmir az egyetlen jelölt a kécskeieknél, hanem Vas László, a PMFC korábbi vezetőedzője is…

Dragan Vukmir sorsa azóta eldőlt, mert a Siófok a következő bejelentést tette:

„VUKMIR DRAGAN MARAD A BFC SIÓFOK VEZETŐEDZŐJE!

Vukmir Dragan a téli felkészülési időszak során vette át csapatunk irányítását.

A 20.forduló után decemberben mindössze 1 pontra voltunk az osztályozós helyektől, a szakember azonban remek munkát végzett, hiszen a vezetésével sikerült tavasszal a tabellán a 8.helyig jutni.

Első siófoki mérkőzésén győzelemmel debütált az Aqvital FC Csákvár ellen a kispadon.

Sok munka mellett jól kovácsolta össze és tartotta egyben az öltözőt, aminek meg is lett az eredménye: a Merkantil Bank NB II-es bajnokság végére 10 meccses veretlenségi szériát produkált a csapat, 3 döntetlen mellett 7 siófoki győzelem született.

Ma eldőlt, hogy Vukmir Dragan marad a BFC Siófok vezetőedzője! Mindkét fél hosszú távra tervez, ennek köszönhetően a szakember szerződése 1+1 évvel hosszabbodott meg!

Munkájához sok sikert kívánunk a 2023/2024-es szezonban is!”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC