Bejelentést tett a klub.
Meghosszabbította Murka Benedek, eredetileg nyáron lejáró szerződését a Videoton. A 28 éves játékos így a következő szezonban is Székesfehérváron kezdi majd meg a felkészülést.
Murka tavaly nyáron írt alá az akkor az elsőosztályból kieső Vidihez. Az NB II-ben tizenhét, a Magyar Kupában két mérkőzésen játszott kezdőként. Tavasszal a Kecskemét és a Tiszakécske ellen gólt is szerzett.
„Nyáron egy bizonytalan helyzetben lévő csapathoz érkeztem, mondhatjuk, hogy belevágtam az ismeretlenbe, de mostanra egyértelműen azt érzem, hogy szép jövő előtt áll a klub. Ennek szeretnék aktív részese lenni, így nem volt kérdés, hogy gyorsan megegyezünk a vezetőséggel a szerződéshosszabbításról. A pályán is egyre jobban összeáll a játékunk és kialakulóban van egy olyan csapat, amely reményeink szerint jövőre már nagyobb célokért küzdhet majd. Az a célom, hogy a jövőben oszlopos tagja legyek a feljutásért küzdő Videotonnak” – mondta a vidi.hu-nak az aláírás után Murka.












