nb1.hu

Történelmi edzőváltást jelentett be a magyar válogatott középpályás csapata

A szombati vereség után köszöntek el az eddigi trénertől.

Schäfer András csapata, az Union Berlin kinevezte Marie-Louise Etát, aki a német labdarúgó-bajnokság első női vezetőedzője lett – írja az MTI.

A fővárosiak szombaton 3-1-re kikaptak Heidenheimben – magyar válogatott középpályást a 70. percben cserélték le -, majd este a klubvezetés közölte, hogy megválik Steffen Baumgart vezetőedzőtől. Az új tréner az eddig az U19-es csapatot felkészítő Eta lett, aki a szezon végéig szóló szerződést írt alá.

„A bajnokság második fele eddig csalódást okozott, a kedvezőnek tűnő helyezésünk ellenére a kiesés fenyeget bennünket, és sürgősen pontokra van szükségünk a bennmaradás biztosításához” – jelentette ki Horst Heldt ügyvezető. „A téli szünet óta 14 meccsből kettőt nyerünk meg, és az elmúlt hetek teljesítménye nem volt meggyőző. Ezért döntöttünk a váltás mellett.”

Az 54 éves Baumgart tavaly januárban ült le a berliniek kispadjára, és a tabella 13. helyén végzett csapatával, januárban pedig a klub meghosszabbította a szerződését.

A 34 esztendős Eta a német férfi élvonal első női trénere lett, miután 2023 novembere és 2024 májusa között már dolgozott másodedzőként a férfi csapatnál. Az már biztos, hogy nyártól ő lesz az Union női együttesének a vezetőedzője, így mostani megbízatása csak addig szól. Játékosként három bajnoki címet és 2010-ben Bajnokok Ligáját nyert a Turbine Potsdam csapatával, mielőtt sérülések miatt 26 évesen visszavonult.

Az Union 29 forduló után a 11. helyen áll a tabellán.

Schäfer ebben az idényben 26 tétmeccsen játszott a berlini csapatban, egyetlen gólját a Bundesligában szerezte.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC