nb1.hu

Eb-selejtező: lámpalázasan érkezett Telkibe a válogatott újonca

Megkezdte a felkészülést a soron következő két találkozóra a nemzeti csapat.

Hétfőn Telkiben találkoztak a magyar válogatott játékosai, hogy megkezdjék a két soron következő Eb-selejtezőre való felkészülést.

 

AZ MLSZ BESZÁMOLÓJA:

“A Marco Rossi vezette válogatott tagjai hétfő délben találkoztak Telkiben, ahol a játékosok kora délután fizikai állapotfelméréseken és teszteken vettek részt, majd 5 órától az első edzést is megtartotta a szakmai stáb a már jelenlévő kerettagoknak.

 

A hiányzókat azon játékosok alkotják, akiknek csapata a hétvégén még pályára lépett, vagyis Ádám Martin, Balogh Botond, Gazdag Dániel, Orbán Willi, Szalai Attila és Szoboszlai Dominik. Ők június 12-én csatlakoznak a kerethez. Ekkor már be is költözik a csapat Telkibe, addig azonban a kerettagoknak csak délelőttönként szerepel a programban edzés, az estéket otthon tölthetik.

Az első tréningen passzkoordinációs és taktikai feladatokat végeztek a játékosok, majd egymás elleni játék zárta a gyakorlatok sorát. Az edzést megelőzően a rutinos Botka Endre, az újonc Szalai Gábor és az annak idején a válogatottban éppen Montenegró ellen debütáló Ferenczi János állt az újságírók rendelkezésére.

 

– Erős montenegrói válogatott vár ránk az első meccsen, ezt már megtapasztalhattam az első válogatott mérkőzésemen Podgoricában. A ránk jellemző összhang és a csapategység ezúttal is segíthet abban, hogy elérjük a célunkat az előttünk álló Eb-selejtezőkön. Úgy fogok készülni az előttünk álló napokban, hogy ott leszek a kezdőcsapatban az első mérkőzésen, még ha a realitás nem is ezt jelzi előre. Mindenesetre örülnék, ha ismét sikerülne játékperceket szereznem a válogatottban – mondta Ferenczi János.

 

A kecskeméti Szalai Gábor első alkalommal járt válogatott összetartáson, korábban utánpótlásszinten sem volt tagja egyetlen nemzeti csapatnak sem. A friss bajnoki ezüstérmes védő bízik benne, hogy az első alkalom nem az utolsó lesz, és a jövőben sokszor készülhet még a válogatottal.

 

– Volt egy minimális lámpalázam, mikor megérkeztem Telkibe, de tudtam, hogy befogadó közösség vár majd, és ez eddig tökéletesen beigazolódott. Az a célom, hogy hosszú távon a válogatott kerethez tartozhassak, ennek érdekében minden tőlem telhetőt meg fogok tenni az előttünk álló két hétben – fogalmazott a hátvéd.

 

A Ferencvárossal ismét bajnoki címet szerző Botka Endre a múlt héten letudta az OTP Bank Liga befejezése után beiktatott rövid szabadságot, és már a válogatott soros mérkőzéseire fókuszál. 

 

– Minden mérkőzés kulcsfontosságú, nemcsak a Montenegró elleni, hanem a litvánok ellen hazai meccs is. Az idegenbeli találkozó talán nehezebb lesz, de ebben a csoportban minden mérkőzésnek kiemelt jelentősége van – így a ferencvárosi védő.

A program kedd délelőtt újabb edzéssel folytatódik, amelyen ismét minden jelenlévő részt vehet, mivel a kerettagok közül szerencsére senkit sem hátráltat sérülés.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC