nb1.hu

Dzsudzsák elmondta, hogy közeledik a karrierje vége

A 39 esztendős játékos már a tavaly nyári edzőtáborra is úgy készült, hogy az lesz számára az utolsó.

Dzsudzsák Balázs beszélt a Lokiról és a karrierjéről a téli edzőtábor utolsó napjaiban.

Az idei szezonban is az egyik húzóembere a DVSC-nek Dzsudzsák Balázs, annak ellenére, hogy decemberben ünnepelte 39. születésnapját. Ősszel 18 bajnokin 5 gólt rúgott két gólpassz kíséretében. Az idei a hatodik idénye, amióta visszatért a Lokiba és elmondása szerint most vannak a legjobb pozícióban. A magyar válogatott rekordere a Loki TV-nek nyilatkozott.

„Talán amióta itthon vagyok, most vagyunk a legjobb pozícióban féltávnál. Ez nyilván mindenféleképpen egy segítség, vagy könnyebbség az eddigi évekhez képest.”

Az őszi szezonban a csapat által nyújtott teljesítményre nagyon büszke.

„Az eddigi fél évre óriási büszkeség tölt el, óriási büszkeség van bennem, hogy ennek a csapatnak ismét alapembere lehetek, kapitánya. Nagyon-nagyon hálás vagyok mindenkinek.”

Beszélt a szezon végi célokról is.

„Nyilván a negyedik helytől nem szeretném lejjebb adni, de felesleges hangzatos nyilatkozatot adni, hogy megyünk a bajnoki címért, nem. Hétről-hétre, jelen pillanatban a Diósgyőrre készülünk, aztán így tovább.”

Végül kitért pályafutása végére is, elmondása szerint megkoronázná pályafutását, ha Debrecennel a dobogón végeznének az idény végén.

„Különleges vége lenne, ha dobogós helyen végeznénk, hiszen azért ne legyünk naívak, már tényleg közeledek a vége felé, úgyhogy ez azért egy nagyon-nagyon komoly korona lenne.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC