Fejesből született a találkozó összes gólja.
Kapkodhatták a fejüket az Újpest szurkolói az előző napokban. Csütörtökön először az dőlt el, hogy Nebojsa Vignjevics távozik a lila-fehér csapattól. A vezetőség hamar megtalálta Vignjevics utódját: Mészöly Gézának kellene felráznia a nagy gödörben lévő együttest. Mészöly nem ismeretlen közegbe került, ugyanis 2004 és 2006 között volt a fővárosi alakulat edzője, majd 2010 és 2011 között ismét leült a lila-fehér csapat kispadjára. Az edzőváltás után az újpestiek vasárnap délután a DVTK otthonában játszottak bajnokit. A Diósgyőr nem indította jól a 2024-es évet, mivel a Loki és a Kecskemét elleni ütközeteken mindössze egy pontot szerzett. A IV. kerületieknek még gyengébb az idei mérlegük, ugyanis előbb az MTK, aztán a DVSC győzte le őket.
A találkozót a hazaiak kezdték jobban, a hatodik percben Gera Dániel előtt adódott nagy lehetőség, de Banai állta a sarat. Bő tíz minutummal később aztán az újpestiek szerezték meg a vezetést: Tamás balról érkező beadását csak kiütni tudta Odincov, a labda Radosevics elé került, aki fejjel vette be a diósgyőri kaput. Nem sokkal később kényszerű cserét kellett végrehajtania Mészölynek, ugyanis Tamás megsérült, a helyére Ljujics érkezett. Az első játékrész még tartogatott egy komoly helyzetet, ám Acolatse pontatlanul célzott, így a szünetben 0-1 szerepelt a kijelzőn.
Simon Miklós hármas cserével próbálta felrázni a DVTK-t a második játékrész előtt. Bejött a húzása, hiszen az egyik beálló, Edomwonyi egy szögletet követően az 50. percben a kapuba bólintotta a labdát nagyjából három méterről. A 73. minutumban megint átvette a vezetést az Újpest, talán már nem is kell mondani, hogy ismét fejes gólt láthatott a publikum. Ezúttal Ljujics sarokrúgását követően Mörschel maradt nagyon üresen, ő pedig ezt megbüntette. A hátralévő időben a diósgyőriek próbálták eltüntetni a hátrányukat, de nem jártak sikerrel. Ezzel megszakadt az Újpest hosszú nyeretlenségi sorozata a bajnokságban. Ezt megelőzően a lila-fehérek legutóbb október 21-én diadalmaskodtak az NB I-ben.
A jövő héten az Újpest a Kecskemét otthonában vendégeskedik, míg a DVTK pihenhet, hiszen az FTC elleni mérkőzését később fogják megrendezni.
OTP Bank Liga, 20. forduló:
Diósgyőri VTK-Újpest FC 1-2 (0-1)
Miskolc, 7581 néző, v.: Antal
gólszerzők: Edomwonyi (50.), illetve Radosevic (17.), Mörschel (73.)
sárga lap: Jurek (38.), Kampecisz (91.), illetve Mörschel (53.), Pauljevic (77.)
Diósgyőri VTK: Ogyincov – Gera (Kampecisz, 80.), Lund, Szatmári, Stephen (Bokros, a szünetben) – Holdampf, Vallejo, Popadiuc (Pernambuco, a szünetben) – Jurek (Farkas, 63.), Acolatse (Edomwonyi, a szünetben), Pozeg Vancas
Újpest FC: Banai – Pauljevic, Koburi, Fehér – Simon (Sasere, 78.), Radosevic, Anculasz, Tamás (Ljujic, 27.) – Mörschel, Csoboth (Kiss T., 81.) – Ganea
nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 50 | 74 |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 7 | 9 | 9 | 58 |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 10 | 8 | 25 | 55 |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 6 | 11 | 15 | 54 |
5. | DVSC | 33 | 14 | 6 | 13 | 1 | 48 |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 6 | 14 | 0 | 45 |
7. | DVTK | 33 | 12 | 9 | 12 | -6 | 45 |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 8 | 13 | -19 | 44 |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 7 | 14 | -6 | 43 |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 4 | 18 | -22 | 37 |
11. | Kisvárda Master Good | 33 | 9 | 4 | 20 | -15 | 31 |
12. | Mezőkövesd Zsóry FC | 33 | 5 | 6 | 22 | -32 | 21 |
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)