nb1.hu

DVTK-Kisvárda: a jó és a rossz sorozat sem szakadt meg

Döntő volt az első félidő hajrája.

A DVTK-Kisvárda meccset a hazaiak várhatták jobb hangulatban, mivel az előző három bajnokijukon veretlenek maradtak. Ezzel szemben a Várda a győztes nyitány után a legutóbbi három bajnokiján mindössze egy pontot szerzett.

Az aktuális formák alapján nem okozott meglepetést, hogy a Diósgyőr sokkal aktívabban futballozott. A játék főleg a vendégek térfelén zajlott, de az eredmény sokáig nem módosult. Aztán a 31. percben megtört a jég, hiszen Edomwonyi betalált. Mégsem ünnepelhettek sokáig a diósgyőri drukkerek, mivel a VAR leshelyzetet látott, így maradt a 0-0. A 38. minutumban már a videóbíró sem talált kivetnivalót Gera Dániel fejesében, ezzel szerezték meg a vezetést a hazaiak. A szünet előtt megduplázta a fórját a DVTK, Edomwonyi ezúttal már szabályos góllal jelentkezett.

A pihenő alatt rendezte a sorait a Kisvárda, ezt támasztja alá, hogy nagy lendülettel vágott neki a második játékrésznek. Ugyan jóval aktívabbak voltak a vendégek, ettől függetlenül nem tudtak faragni a hátrányukon. Kicsit az ág is húzta a Kisvárdát, mivel Szpasics a 66. minutumban a lécet találta el. A csereként beszálló Jurek Gábor hamar felvette az üzemi hőfokot, amit megerősít, hogy ígéretes lökettel rukkolt elő, de Petkovics nagyot védett. A lefújásig nem történt nagy változás, a DVTK 2-0-ra nyert, így a hazaiak jó, illetve a vendégek kevésbé jó sorozata egyaránt folytatódott.

A DVTK a hatodik játéknapon az MTK otthonában vizitál, a Várda pedig az Újpestet fogadja.

OTP Bank Liga, 5. forduló:
Diósgyőri VTK-Kisvárda Master Good 2-0 (2-0)
Miskolc, v.: Vad II.
gólszerzők: Gera D. (38.), Edomwonyi (45+1.)
sárga lap: Stephen (18.)
Diósgyőri VTK: Sentic – Gera D. (Bokros, 76.), Szatmári, Bárdos, Stephen – Vallejo (Bényei, 69.), Holdampf – Klimovics (Acoletse, 62.) – Lukács (Jurek, 76.), Edomwonyi (Jurina, 62.), Pozeg Vancas
Kisvárda: Petkovic – Cipetic, Kovacic, Jovicic, Széles, Alic (Ötvös, a szünetben) – Vida (Camaj, 66.), Makowski, Lucas (Szőr, 80.) – Czékus (Spasic, a szünetben), Mesanovic (Ilievski, 66.)

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr31 18 9 4 30 63
2.Ferencvárosi TC31 19 5 7 28 62
3.DVSC31 13 11 7 12 50
4.ZTE FC31 13 9 9 11 48
5.Paksi FC31 13 8 10 12 47
6.Puskás Akadémia FC31 12 6 13 -2 42
7.Újpest FC31 11 7 13 -3 40
8.Kisvárda Master Good31 11 7 13 -11 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC31 10 8 13 -10 38
10.MTK Budapest31 9 9 13 -7 36
11.DVTK31 6 10 15 -20 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC31 5 3 23 -40 18

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC