nb1.hu

DVTK II: távozik a vezetőedző

A felek nem hosszabbították meg a tréner szerződését.

A DVTK második csapata a 13. helyen végzett az NB III Északkeleti csoportjában. A gárda a következő idényben is a harmadosztályban bizonyíthat, de az új szezonban már nem Szamosi Tamás fogja irányítani az együttest. A diósgyőri közleményből kiderül, hogy a felek nem hosszabbították meg a tréner nyáron lejáró szerződését.

„Visszatérésem alkalmával azt mondtam, hogy a játékos koromra jellemző szenvedéllyel fogok belevágni a munkába. Ez a mentalitás jellemezte végig a mögöttünk álló egy évet, annak minden szépsége és nehézsége ellenére. Büszke vagyok rá, hogy egy rendkívül fiatal gárdával sikerült elérni kitűzött céljainkat és a DVTK II. F4R jövőre is a harmadosztályban szerepelhet. Ennek a csapatnak a kimondott célja mindig is az volt, hogy hidat képezzen az utánpótlásnevelés és a felnőtt futball között. Az élvonalban bemutatkozó játékosok példája mutatja, hogy egyrészt jól dolgoztunk, másrészt mekkora potenciál van a DVTK akadémiai képzésében. Köszönöm, hogy ennek és a diósgyőri labdarúgást körülvevő fantasztikus közegnek egy éven keresztül újra részese lehettem!” – idézi Szamosit a dvtk.eu.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC