nb1.hu

Hivatalos: Vignjevics veszi át a DVTK irányítását, komoly ígéretet tett

Távozik Vladimir Radenkovics, érkezik Nebojsa Vignjevics.

A DVTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy azonnali hatállyal távozik a csapat szerb vezetőedzője, Vladimir Radenkovics.

„Az eredmények elmaradása ellenére a mért adatok és a mérkőzések képe alapján sokáig kitartottunk Vladimir Radenkovics mellett, akit kiváló szakembernek és nagyszerű embernek tartunk, azonban csütörtök este eldőlt, hogy ebben az idényben már csak az NB I-es tagság megőrzése lehet a célunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem szerencsés az időzítés, azonban lépnünk kellett, ezért azonnali hatállyal szerződést bontottunk a vezetőedzővel. Ezzel párhuzamosan újabb szakaszába lépett a potenciális utódjával folytatott tárgyalássorozat, akinek nemsokára bejelentjük a személyét” – fogalmazott Kovács Zoltán sportigazgató.

„Összesen négy évet töltöttem Diósgyőrben, bátran nevezhetem Miskolcot a második otthonomnak – búcsúzott Vladimir Radenkovics. – Köszönöm a klubvezetés és a klub összes dolgozójának a támogatását, és sajnálom, hogy ez az idény nem úgy alakult, ahogy terveztük, de így is számtalan szép emléket viszek magammal. Sikeres folytatást kívánok a csapatnak és a klubnak, bízom benne, hogy sok örömet okoznak a szurkolóknak!”

Vladimir Radenkovics három időszakban vett részt a DVTK szakmai stábjának munkájában. Összesen 159 mérkőzésen ült a diósgyőri kispadon.

A jelek szerint a korábbi Újpest-tréner, Nebojsa Vignjevics lehet Radenkovics utódja, a DVTK hamarosan hivatalos bejelentést tesz.

Frissítés

Az NSO.hu 15.50.es jelzése szerint a játékosokkal már közölték, hogy a legutóbb Görögországban edzősködő Nebojsa Vignjevics ül le a kispadra.

Frissítés: 18.19

Nebojša Vignjevics veszi át Vladimir Radenkovics helyét a DVTK vezetőedzői posztján. Az új szakvezető kupagyőzelmei mellett arról ismert, hogy a Honvéd és az Újpest csapatát is benntartotta az élvonalban a közelmúltban – írja a DVTK hivatalos közleménye.

„Tudom, hogy hová jöttem, mindig is szerettem Diósgyőrben meccselni. A szurkolók nem csak kiváló hangulatot teremtettek, hanem nagy nyomást is helyeztek az ellenfélre, egyúttal plusz energiát adtak a sajátjaiknak – kezdte első diósgyőri beszélgetését Nebojša Vignjevics. – Tudom, hogy most nem egyszerű a helyzet, ám a szurkolói nélkül a DVTK az nem DVTK. Én most nem szavakkal szeretném őket visszahívni a lelátóra, hanem tettekkel: azt mondom, ki kell érdemelnünk a támogatásukat, és majd a jó mérkőzések és a győzelmek visszahozzák őket a stadionba.”

„Azért vállaltam el ezt a megbízatást, mert az idei mérkőzéseket látva, azt állapítottam meg, hogy van potenciál a keretben. Ezeket a meglévő egyéni képességeket kell csapattá gyúrni, akik képesek egymásért küzdeni, és együtt nyerni. Hiszek abban, hogy a DVTK meg tudja őrizni élvonalbeli tagságát, és ezt elsősorban arra alapozom, hogy az említett mérkőzéseken nem a többi csapat volt jó, hanem a DVTK nem játszott elég jól. Még olyan mérkőzéseken is pontokat hullajtottak, ahol két hasonló csapat találkozott, ezen kell a legsürgősebben változtatni. És ha a szurkolók is visszatérnek, akkor biztosan bent maradunk” – fogalmazott a DVTK új vezetőedzője.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC