nb1.hu

A keserű kupabúcsú után az NB I-ben vigasztalódott a DVSC, át is vette a vezetést a tabellán

A Fradi elleni bravúr után ezúttal pont nélkül maradt a ZTE.

Az NB I-ben a 12. forduló vasárnap este a DVSC-Zalaegerszeg meccsel zárult vasárnap este. Hiába álltak a vendégek rosszabb helyen a tabellán, mégis jobb hangulatban várhatták a meccset.

Mindkét gárda programjában kupameccs szerepelt hét közben: a ZTE a Budafokot ejtette ki, míg a Loki hosszabbítás után bukta el a Honvéddal vívott összecsapást. Az egerszegiek a Budafok legyőzése mellett abból is önbizalmat meríthettek, hogy az előző játéknapon a Fradi stadionjában nyertek.

A többi meccs alakulásának köszönhetően nagy esély előtt állt a Loki, hiszen egy győzelemmel átvehette a vezetést a tabellán. Az első félidőben úgy tűnt, hogy él is az eséllyel a debreceni csapat. A 17. percben egy szabadrúgás után több egerszegi is bizonytalankodott, így a labda Mejias elé került, a védő centerezése után Bárány köszönt be. A gól után egy ideig állt a játék, mivel visszanézték a jelenetet, de nem történt szabálytalanság.

A 31. minutumban egy szépen felépített támadás végén Kocsis Dominik talált be. Azt érdemes megjegyezni, hogy ez az akció egy egerszegi eladott labdából indult.

A második félidőben is akadtak helyzetek, ám az eredmény egy ideig nem módosult. A 62. percben Szűcs ígéretes szabadrúgásánál nagy védést mutatott be Gundel-Takács. Nagyjából negyedórával később pedig Klausz fejese a lécen csattant. A ráadásban Skribek egy szép gólt lőtt szabadrúgásból, ezzel 2-1 lett a végeredmény.

A következő fordulóban az éllovas DVSC az MTK otthonában lép pályára, a ZTE pedig a Diósgyőrt fogadja.

Fizz Liga, 12. forduló:
Debreceni VSC-Zalaegerszegi TE 2-1 (2-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4344 néző, v: Hanyecz
gólszerzők: Bárány (17.), Kocsis D. (32.), illetve Skribek (95.)
sárga lap: Hofmann (48.), Youga (93.), illetve Maxsuell (45+3.)
DVSC: Varga Á. – Szécsi, Hofmann (Lang, 59.), Mejías, Vajda – Szűcs (Manzanara, 82.), Youga – Kocsis D., Gordic (Cibla, 69.), Szuhodovszki (Dzsudzsák, 69.) – Bárány (Sissoko, 81.)
Zalaegerszeg: Gundel-Takács – Bodnár, Peraza, Várkonyi, Calderón – Kiss B. (Bitca, 85.), Csonka (Klausz, 70.), Amato, Skribek – Joao Victor (Krajcsovics, 66.), Maxsuell

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr33 20 9 4 35 69
2.Ferencvárosi TC33 21 5 7 36 68
3.Paksi FC33 15 8 10 17 53
4.DVSC33 14 11 8 10 53
5.ZTE FC33 13 9 11 6 48
6.Puskás Akadémia FC33 13 7 13 0 46
7.Újpest FC33 11 7 15 -9 40
8.Kisvárda Master Good33 11 7 15 -13 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC33 10 10 13 -10 40
10.MTK Budapest33 9 11 13 -7 38
11.DVTK33 6 10 17 -26 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC33 6 4 23 -39 22
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC