A Fehérvár kettővel vezetett, de egy komoly védelmi hibával visszahozták a meccsbe a Debrecent, amelynek többre nem futotta erejéből.
Az NB I 22. fordulójának vasárnap kora délutáni mérkőzésén a Debrecen otthonába látogatott a Fehérvár. A hazaiaknak a vonal feletti csapatok eredményei miatt kellett a három pont, a vendégeknek pedig a vonal feletti csapatoktól való elszakadás miatt.
I. félidő
A mérkőzés elején egy borzalmas debreceni megoldásnak köszönhetően megszerezte a vezetést a Fehérvár. Malinyov szörnyű hazaadására Szaponjics csapott le, aki Hegyit lecselezve gurított a kapuba (0-1).
A 21. percben Dala hibázott a másik kapu előtt, de Maurides nem tudta kihasználni a fehérvári kapus bakiját. A szünetig igazán nagy helyzet nem adódott egyik fél előtt sem, így vezetett a Vidi a félidőben.
II. félidő
Egy szép fehérvári akció végén megduplázta előnyét a vendégcsapat. Stefanelli sarkazása után Szabó centerezett, Katona Mátyás pedig nem rontott közvetlen közelről (0-2). Percekkel később jött a DVSC válasza, Holender rossz hazaadására Domingues csapott le, a támadó nem hibázott (1-2).
A csereként beállt Pető egy újabb debreceni hibát használhatott volna ki, de Dzsudzsák ért vissza és becsúszva szerelte a fiatal támadót. A másik oldalon Bárány fejese jelentett veszélyt, de elkerülte Dala kapuját. A Vidi kapusa egy bal oldali beadás után bizonytalankodott, de nem tudták kihasználni a debreceni támadók.
Gól nem esett a lefújásig, a Fehérvár 2-1-re legyőzte a DVSC-t, s már nyolc ponttal előzik meg riválisukat.
OTP Bank Liga, 22. forduló
Debrecen-Fehérvár 1-2 (0-1)
Helyszín: Nagyerdei Stadion. Vezette: Vad II.
Gól: Domingues 59., illetve Szaponjics 8., Katona 53.
Sárga lap: Vajda, Kocsis, illetve Bedi, Huszti
DVSC: Hegyi – Vajda, Hofmann, Lang, Castegren (Szécsi, 80.) – Malinyov (Kocsis, 59.), Szuhodovszki (Bárány, a szünetben), Szűcs (Djurasek, 59.) – Domingues, Maurides, Dzsudzsák. Vezetőedző: Nestor El Maestro.
Fehérvár: Dala – Holender, Petrov, Spandler, Bedi (Stefanelli, a szünetben), Huszti – Milicevic, Melnyik, Szabó B. (Sekuralac, 91.), Katona (Pető, 71.) – Szaponjics (Kalmár, 58.). Vezetőedző: Pető Tamás.
nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
1. | Puskás Akadémia FC | 22 | 14 | 2 | 6 | 13 | 44 |
2. | Ferencvárosi TC | 22 | 11 | 7 | 4 | 11 | 40 |
3. | Paksi FC | 22 | 11 | 5 | 6 | 9 | 38 |
4. | MTK Budapest | 22 | 11 | 3 | 8 | 8 | 36 |
5. | DVTK | 22 | 9 | 7 | 6 | -1 | 34 |
6. | ETO FC Győr | 22 | 7 | 8 | 7 | 3 | 29 |
7. | Újpest FC | 22 | 7 | 8 | 7 | -1 | 29 |
8. | Fehérvár FC | 22 | 8 | 3 | 11 | -4 | 27 |
9. | ZTE FC | 22 | 6 | 6 | 10 | -5 | 24 |
10. | Nyíregyháza Spartacus FC | 22 | 6 | 6 | 10 | -9 | 24 |
11. | DVSC | 22 | 5 | 4 | 13 | -11 | 19 |
12. | Kecskeméti TE | 22 | 4 | 7 | 11 | -13 | 19 |