nb1.hu

DVSC-Honvéd: Dzsudzsák-gól és VAR-közjáték után a 117. percben dőlt el a meccs

Teljessé vált a legjobb 16 mezőnye a kupában.

Csütörtök este már csak egy hely volt kiadó a MOL Magyar Kupában. Ennek a pozíciónak a sorsa a DVSC-Honvéd meccsen dőlt el.

Mindkét csapat 5-2-es győzelemmel hangolt a kupamérkőzésre: a Loki az NB I-ben az Újpestet, a Honvéd pedig a Mezőkövesdet verte ilyen különbséggel a másodosztályban.

Az első félidőben a debreceniek szerezték meg a vezetést: a 22. percben Szűcs passza után Dzsudzsák a 16-os közeléből lőtt a bal alsó sarokba. Több gól már nem esett a szünetig, vagyis a hazai gárda tagjai mehettek jobb hangulatban az öltözőbe.

A második félidőt nagy elánnal kezdte a Honvéd, így nem érdemtelenül egyenlített az 55. perc végén Pauljevics találatával.

Nem sokkal később Kántor is beköszönt, de az öröme nem tartott sokáig, hiszen az asszisztens lest látott. A jelenetet a VAR és Bognár Tamás játékvezető is megnézte, végül a döntést nem változtatták meg, vagyis maradt az 1-1.

A levegőben lógott a hosszabbítás esélye, mivel teltek a percek, de az eredmény nem módosult. Aztán a hajrában igyekezett a DVSC nagy nyomást helyezni az ellenfelére, de a kispestiek kontráiban is volt veszély.

A rendes játékidőben nem dőlt el a továbbjutás kérdése, így jöhetett a ráadás. A túlóra első felének a végén Dúzs egy óriási bravúrt mutatott be Djokic fejesénél. A 112. percben Zuigeber ugyan értékesített egy helyzetet, de lesről indult, vagyis ő sem ünnepelhetett. A 117. minutumban már fordult a kocka, mivel Zuigeber szabályos gólt lőtt, ezzel pedig eldőlt a meccs, a Honvéd jutott tovább.

MOL MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ
DEBRECENI VSC–BUDAPEST HONVÉD FC 1–2 (1–0, 1–1, 1–1)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4412 néző. Vezette: Bognár Tamás (Kóbor Péter, Szert Balázs)
DVSC: Varga Á. – Dacosta, Lang, Kulbacsuk (M. Hofmann, 100.), A. Guerrero – Szűcs T. (Camarasa, 66.), Manzanara (Youga, 84.) – Komáromi Gy. (Kocsis D., 77.), Dzsudzsák, Bermejo (Gordics, 77.) – Bárány (Djokic, 66.). Vezetőedző: Sergio Navarro
HONVÉD: Dúzs – Szabó A., Baki, Csontos D. – Pauljevics (Kállai K., 84.), Pekár I. (Szamosi Á., 68.), Sigér Á., Hangya (Varga B., 91.) – Medgyes Z. (Zuigeber, 68.), Kántor K. (Pinte, 68.), Gyurcsó (Kesztyűs B., 106.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gólszerző: Dzsudzsák (22.), ill. Pauljevics (55.), Zuigeber (117.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC