nb1.hu

DVSC-FTC: fontos közleményt adtak ki a Loki-ultrák

Erre tavaly még ők sem mertek gondolni.

Az NB I 28. fordulója rangadót is tartogat, hiszen vasárnap délután a harmadik helyen álló DVSC a második Ferencvárost fogadja a Nagyerdei Stadionban.

A találkozóra már a debreceni ultrák is hangolnak – ez derül ki az Ultras Debrecen Facebookon megosztott posztjából. A bejegyzésben a drukkerek többek között azt írták, hogy tavaly nem hitték volna azt, hogy a Loki ebben a szezonban harcban lehet a dobogóért. A közleményben a szimpatizánsok kiemelik, hogy a hétvégén mindenkire szükség lesz ahhoz, hogy összejöjjön a győzelem.

Íme a közlemény:

„Vasárnap újabb rangadó a Nagyerdőn!

Tavaly ilyenkor gondolni sem mertük volna, hogy az idei szezonban a dobogóért küzdhetünk, most viszont erre reális esélyünk van. A sikerhez azonban további győzelmekre van szükség.

Vasárnap a Ferencváros ellen minden Lokistára szükség lesz, hogy győzelembe hajszoljuk a csapatunkat az ország kirakatcsapata ellen.

Nagyon nehéz mérkőzés következik, ezért minden szurkolónak és játékosnak úgy kell teljesítenie, hogy itthon tudjuk tartani a 3 pontot!

Nem lehet semmi kifogás! Vasárnap irány a Nagyerdő!”

Ebben a cikkünkben jeleztük, hogy a DVSC-FTC bajnoki miatt módosult az egyik NB III-as rangadó kezdési időpontja.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr33 20 9 4 35 69
2.Ferencvárosi TC33 21 5 7 36 68
3.Paksi FC33 15 8 10 17 53
4.DVSC33 14 11 8 10 53
5.ZTE FC33 13 9 11 6 48
6.Puskás Akadémia FC33 13 7 13 0 46
7.Újpest FC33 11 7 15 -9 40
8.Kisvárda Master Good33 11 7 15 -13 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC33 10 10 13 -10 40
10.MTK Budapest33 9 11 13 -7 38
11.DVTK33 6 10 17 -26 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC33 6 4 23 -39 22
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC