nb1.hu

Dunaszerdahely: eldőlt a kölcsönjátékos sorsa – reakciók

A fejlődés a célja.

A Dunaszerdahelyben folytatja a pályafutását Samuel Petráš – ezt a DAC a hivatalos oldalán így jelentette be:

„A Zsolnától kölcsönvett huszonhárom esztendős hálóőr, Samuel Petráš a kölcsönjátéka letelte után is a DAC játékosa marad. Klubunk vezetősége ugyanis érvényesítette az opciós jogát, kivásárolta a kapust a szerződéséből és egy új, 2026. június 30-ig szóló kontraktust kötött vele.

A Rajec városából származó zsolnai nevelésű labdarúgó a jelenlegi idény elején egyéves kölcsönjátékra érkezett hozzánk. A DAC színeiben eddig 18 alkalommal lépett pályára a Fortuna Ligában.

„Ez az első átigazolásom a nevelőklubomból, örülök annak, ami rám vár. Háromnegyed év alatt már megtapasztaltam bizonyos dolgokat Dunaszerdahelyen, az egész környék, a futball szeretete érdekes számomra és boldog vagyok, hogy tovább folytathatom az ismerkedést. Már nyáron, az érkezésemet követően is arról beszéltem, hogy ez a klub sikereket érdemel és mindent megteszek annak érdekében, hogy az elkövetkező időszakban a lehető legjobb eredményeket érjük el. Remélhetőleg továbbra is tetszetős játékot nyújtunk majd, hogy egyre több szurkoló járjon a mérkőzéseinkre. Személyes céljaim közé tartozik a fejlődés, szeretnék minden nappal jobb lenni. Természtesen én akarok lenni a kezdőkapus és minden versenysorozatban védeni” – jelentette ki az új szerződésének aláírását követően Samuel Petráš.

„A kölcsönjátéka ideje alatt Samo megmutatta a tudását és az ambícióját, így ezek alapján úgy döntöttünk, érvényesítjük a Zsolnával a nyáron megkötött opciónkat. Mindannyian várakozással tekintünk az elkövetkező szezonokra és örülünk a közös együttműködésnek” – tette hozzá Jan Van Daele sportigazgató.”

A Transfermarkt szerint a kapus jelenleg 400 ezer eurót érhet. Petras a szlovák U21-es válogatott kapuját korábban 4 meccsen őrizte. A dunaszerdahelyiek vezetik a szlovák bajnokságot, előnyük 4 pont a második Slovannal szemben.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC