Abu Fani is piros lapot kapott, a korábbi Fradi-tréner pedig sajtóhírek szerint távozhat a belgrádi csapattól.
Botrányos körülmények között esett ki a Crvena zvezda a Bajnokok Ligája selejtezőjéből, és a 2–0-s hazai vereség minden bizonnyal Dejan Sztankovics második belgrádi edzői korszakának végét is jelenti.
A Ferencváros korábbi vezetőedzőjét kiállították, összeveszett saját csapata szurkolóival, majd szerb sajtóértesülések szerint az öltözőben közölte játékosaival, hogy azonnal távozik.
A Zvezda egygólos hátrányból várta a Hapoel Beer-Seva elleni visszavágót, miután az első mérkőzést Magyarországon elveszítette. A belgrádiaknak azonban hazai pályán sem sikerült fordítaniuk, pedig az 55. percben még 0–0-nál jött a találkozó egyik legvitatottabb jelenete. Marko Arnautović és Osman Bukari akciója után a Ferencvárostól nyáron érkezett Mohammed Abu Fani került a földre a tizenhatoson belül.
Glenn Nyberg játékvezető nem ítélt büntetőt, és a VAR sem avatkozott közbe.
Sztankovicsot kiállították, majd a szurkolóknak is visszaszólt
Sztankovics teljesen elvesztette a fejét az eset után, hevesen reklamált, majd a játékvezetővel szembeni viselkedése miatt az 57. percben piros lapot kapott. A történet azonban itt nem ért véget: miközben az öltöző felé indult, a hazai közönség hangosan kifütyülte. A szerb tréner erre visszafordult, tapsolt, mutogatott, majd kezét a füléhez emelve jelezte a drukkereknek, hogy jöhet még hangosabban is.
Dejanu Stankoviću se nisu dopali zvižduci navijača 👀 #fkcz pic.twitter.com/hjvqJFNTyu
— Mozzart Sport (@MozzartSport) August 11, 2026
A Zvezda ezután teljesen szétesett. A szerb Igor Zlatanović megszerezte a vezetést a Hapoelnak, majd Javon East találata végleg eldöntötte a továbbjutást. A 2–0-s vereséggel a belgrádiak kiestek a BL-ből, és az Európa-liga selejtezőjének rájátszásában a Viktoria Plzeň ellen kell kiharcolniuk a főtáblás szereplést.
Abu Fani is elvesztette a fejét
Nem Sztankovics volt az egyetlen korábbi ferencvárosi szereplő, akinek idő előtt ért véget az este. Abu Fani a hosszabbításban a földön fekvő Lucas Venturába rúgott bele, amiért azonnal piros lapot kapott. Az izraeli középpályás mindössze hetedik tétmérkőzését játszotta a Crvena zvezda színeiben.
A lefújás után tovább fokozódott a feszültség. A feldühödött szurkolók a játékosokat sem kímélték, a beszámolók szerint nem akarták őket maguk előtt látni, és az öltözőbe küldték a csapatot. A szerb sportsajtóban is kemény kritikák jelentek meg, nemcsak a futballisták teljesítményét, hanem Sztankovics taktikáját és viselkedését is élesen bírálták.
Az öltözőben jelenthette be, hogy vége
Az éjszaka folyamán aztán újabb fordulat következett: több szerb lap egybehangzó értesülése szerint Sztankovics az öltözőben közölte játékosaival, hogy azonnali hatállyal távozni akar. Mindezt annak ellenére, hogy szerződése 2028 nyaráig érvényes.
A Crvena zvezda szerdára rendkívüli igazgatótanácsi ülést hívott össze, amelyen várhatóan Sztankovics távozását és lehetséges utódját is megtárgyalják. A szakember 2019 vége és 2022 nyara között már irányította a klubot.
Majd a Ferencvárossal nyert magyar bajnoki cím után tavaly decemberben tért vissza Belgrádba.
Ha valóban távozik, második zvezdás időszaka egy emlékezetes, de minden szempontból kaotikus estén ér véget: BL-kieséssel, két piros lappal, a szurkolókkal kialakult konfliktussal és egy öltözőben bejelentett lemondással.
Frissítés: Sztankovics és teljes stábja lemondott
Időközben hivatalossá vált, hogy Dejan Sztankovics nem folytatja a Crvena zvezda vezetőedzőjeként. Zvezdan Terzic általános igazgató közölte, hogy a szakember és teljes stábja a Hapoel elleni BL-kiesés után azonnali hatállyal lemondott.
A klubnak péntek éjfélig kell megneveznie az UEFA felé az új vezetőedzőt, három jelöltjük van, közülük kettővel már tárgyaltak.
Szerb sajtóhírek szerint Alekszandar Kolarov és a korábbi vezetőedző, Vladan Milojevics is esélyes lehet a posztra – számolt be erről az Nemzeti Sport.












