nb1.hu

Dárdai a hétvégi riválisról: Nem néztem a meccsüket, lenyírtam a gyepet és elszívtam a szivaromat

A németek szerint nem érzi át a helyzet súlyát a Hertha-edzője.

Egyre kilátástalanabb a Hertha helyzete a Bundesligában. Bár a matematikai esély még mindig él az élvonalbeli tagság megőrzésére, több vereség aligha fér bele a berlinieknek. Dárdai Pál együttese hat pontra van a már bennmaradást jelentő 15. helytől négy fordulóval a vége előtt. Hétvégén pont a 15. helyen álló Stuttgartot fogadják a fővárosiak. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a magyar szakember jókedvűen nyilatkozott, amit kicsit furcsállták is a németek, mintha nem érezné át Dárdai a helyzet súlyát. 

 

Dárdai Pál egy jelmondattal nyitotta meg a tájékoztatót, amit elismételtetett a jelenlévő újságírókkal. 

 

“Négy meccs, négy győzelem” – utalt a magyar tréner arra, hogy már nem hibázhatnak a hátralévő fordulókban. 

 

A német Kicker szerint nem úgy tűnt a tájékoztatón mintha a kiesés elől menekülne a csapat. Kiemelték, hogy a Hertha BSC klubtörténetének hetedik kiesése küszöbén áll. Ez pedig nem igazán tűnt fel a vezetőedzőnek. Dárdai beszélt arról is, hogy bár a hétvégi rivális szerdán a kupamérkőzést játszott, őt annyira nem hozta lázba.

 

“Miért kellett volna leülnöm a tv elé? Tegnap még nyírtam otthon a gyepet, végre volt erre időm, utána már nagyon fáradt voltam, megittam a fröccsömet, elszívtam a szivaromat, és megfürödtem. Az első félidőt ugyan megnéztem, de a szünetben szokás szerint elaludtam” – idézi a lap Dárdait. (Kicker/MTI)

 

A találkozót szombaton 15.30-tól rendezik.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC