nb1.hu

Csercseszov: Közel 60 ezer szurkoló fog tolni minket a Leverkusen ellen

Az utolsó percig küzdeni fognak a zöld-fehérek a visszavágón.

Mint ismert, 2-0-ás hátrányból várja a csütörtöki visszavágót a Ferencváros a Leverkusen ellen az Európa-liga nyolcaddöntőben. Az FTC vezetőedzőjét Sztanyiszlav Csercseszovot az orosz sportexpress.ru kérdezte a párharcról. 

 

“A játékosok betartották a taktikát, de két szerencsétlen gólt kaptunk az első mérkőzésen. Nekünk is megvoltak a lehetőségeink, de sajnos nem tudtunk vele élni. Tanulni kell a hibákból és javítani” – nyilatkozat Csercseszov

 

A visszavágón a Fradit a 2-0 mellett, sérülések és eltiltások is hátráltatják a zöld-fehéreket. 

“Ez a jelenlegi valóságunk. A sérültek közül senki nem játszhat a csütörtöki visszavágón, Botka Endre sárga lapot kapott, ami azt jelenti, hogy nem léphet pályára Budapesten. Megjegyzem, figyelmeztették őt, mielőtt szankcionálták, az olasz játékvezetői stáb szinte tökéletesen működött, rég nem láttam ennyire színvonalas mérkőzésvezetést” – mondta az orosz tréner. Majd hozzátette, hogy nem érdekli, hogy tízszer többet ér a Leverkusen kerete. “Egy futballcsapat vezetőedzője vagyok, és nem Monopoly-játékos. Nerhéz helyzetben vagyunk, de a stábunk hozzászokott már a nehézségekhez. Közel 60 ezer szurkoló fog támogatni minket a visszavágón, tolni fognak minket előre, ezért nem szabad feladnunk – jelentette ki az FTC vezetőedzője. 

 

A visszavágót jövő csütörtökön rendezik 21 órakor.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC