Már 150 ezres közösségnél jár a Vegas Sports Hungary – forgatáson jártunk a csatornánál.
2025 márciusában indult útjára a Vegas Sports Hungary YouTube-csatornája, amely ugyan még
messze van a csúcstól, de már most komoly mérföldköveket tudhat maga mögött. Ezek közül is kiemelkedik a 150 ezres feliratkozói bázis elérése, amelynek apropóján ellátogattunk a Vegas egyik forgatására.
„Puskásnyinál több követő” – ezzel a címmel aposztrofálta ünnepi adásában a Vegas a bűvös 150 ezres közösséget. A csatorna kevesebb mint egy év alatt építette fel ezt a tábort. Ezzel mára az egyik legdinamikusabban fejlődő hazai sportos fórummá vált. Tartalmi kínálatuk rendkívül széles: a foci – azon belül is hangsúlyosan a magyar foci – mellett kosárlabda, NFL és Forma–1 is helyet kap a műsorstruktúrában.
Az NB1.hu szerkesztőjeként a Magyarázók című, kifejezetten magyar labdarúgással foglalkozó műsor forgatására látogattam el. Régi ismerősként köszönthettem Pónácz Andrást és Ujvári Mátét. A tehetséggondozás jegyében pedig megismerkedhettem Banai Gergellyel is, aki az MTK utánpótláscsapatainak videóelemzőjeként dolgozik. Druszájaként kissé kapkodtam a fejem a gyakori „Geri” megszólításokra, de a felszabadult hangulatban a nevetés sem maradt el.

A Magyarázókhoz olyan megbízható, sokat bizonyított szakemberek adják az arcukat, mint a már említett Pónácz András, Ujvári Máté vagy a tengerentúlról jelentkező Militár Iván. Ugyanakkor tudatosan törekednek új emberek bemutatására is. Így robbant be a köztudatba a fiatal Banai Gergely is. Ez a fajta szemlélet természetesen a csatorna többi produkciójára is igaz. A forgatás előkészületei során betekintést nyerhettünk az úgynevezett „kreatívokba” is. Ezeket egy külön csapat készít minden egyes adáshoz, így a mostanihoz is.
A Vegas munkatársai elárulták, hogy az év végére akár a 250 ezres követőszám is elérhető lehet, amiben kulcsszerepet játszhat a nyári labdarúgó-világbajnokság. A Vegas Sports komoly tervekkel készül: céljuk, hogy a játéknapokat követően a YouTube-csatornájuk legyen az egyik elsődleges támpont a vb-hírekre ébredő magyar szurkolók számára. Ebben meghatározó szerep juthat Ujvári Máténak, valamint az Egyesült Államokban élő labdarúgóedzőnek, Militár Ivánnak.

A Vegas Sports Hungary tudatosan épít a tartalmi sokszínűségre. A különböző felvezető és
elemző műsorok mellett különösen népszerűek a watchalong-közvetítések. Ezek során a néző a saját csatornáján követheti a mérkőzést, miközben a Vegas Sports kommentátorainak értelmezésével párhuzamosan élheti át az eseményeket. Ugyancsak hiánypótló tartalmak a magyar vonatkozású sportesemények elemzései, amilyen például a Ferencváros–Panathinaikosz Európa-liga-mérkőzés után is készült, de az FTC Nottingham Forrest elleni most csütörtöki sorsdöntő mérkőzésére is hasonló tartalommal rukkol elő a csatorna.
Az online jelenlét mellett a Vegas a személyes kapcsolódásra is nagy hangsúlyt fektet. Közönségtalálkozókat szerveznek, és LaLiga-partnerként – ennek köszönhetően fut a Qué
Pasa? című műsor – évente kétszer Magyarországra hoznak egy-egy korábbi világsztárt. Ezek az események rendszerint El Clásicókhoz kapcsolódnak. Legutóbb a Barcelonával Szuperkupát nyerő Gianluca Zambrotta volt a vendég. Legközelebb pedig a május 10-i Barcelona–Real Madrid mérkőzéshez időzítve érkezhet újabb nagy név.
Visszatérve a számokra: tíz hónap alatt 6 millió megtekintés, több mint egymillió interakció, 97,6
százalékos pozitív visszajelzési arány, valamint több mint 1,2 millió órányi visszatérő megtekintési idő – ezek olyan adatok, amelyek egy stabil, elkötelezett közönség jelenlétét igazolják.
Összességében a Vegas Sports Hungary egyik legnagyobb erőssége, hogy sikeresen ötvözi a televízióból ismert szakértőket a digitális tartalomfogyasztás közvetlenebb, interaktívabb formáival. A szakmailag hiteles műsorokat mély elemzések, érthető magyarázatok és közvetlen, gyakran humoros hangvétel jellemzi.
Az ünnepi adás itt érhető el a YouTube-on:
A forgatásról werkvideó is készült:
A szerencsejátékban 18 éven aluli és sérülékenynek minősülő személyek nem vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték mentálhigiénés problémákat okozhat, illetve szenvedélybetegség kialakulásához vezethet.












