A Bristol City elleni bajnokin 7 védést mutatott be a magyar válogatott kapus és a meccs legjobb teljesítményét nyújtotta.
Parádés mérkőzést hozott Tóth Balázs a Championship keddi játéknapján: a magyar válogatott kapus bravúrok sorozatával segítette 1–0-s idegenbeli győzelemhez a Blackburn Roverst a Bristol City ellen.
A találkozó után nemcsak saját edzője, hanem az ellenfél szakvezetője is elismerően beszélt róla, az angol sajtó pedig világklasszis teljesítményként értékelte a produkcióját.
A Bristol City az első fél órában szinte egykapuzott, és többgólos előnyt is szerezhetett volna. Tóth azonban sorra mutatta be a védéseket: a 11. percben Dom Ballard próbálkozását hárította, négy perccel később pedig látványos vetődéssel ütötte ki a támadó jól helyezett fejesét.
A 25. percben George Tanner fejesénél is hatalmas bravúrra volt szükség.
A Blackburn aztán a 38. percben, szinte a semmiből megszerezte a vezetést Oladapo Afolayan révén. A vendégek előnye azonban a folytatásban is többször veszélybe került.
Tóth a második félidőben Scott Twine távoli szabadrúgását tolta ki, majd az 54. percben Yu Hirakawa közeli próbálkozásánál mentett.
A hajrában Tommy Horvat és Elijah Adebayo helyzeténél is résen volt, így végül kapott gól nélkül zárta a találkozót.
Az angol sajtó tudósításai szerint magyar kapus ezen az estén egyszerűen legyőzhetetlennek bizonyult, és nélküle a Blackburn aligha szerzett volna három pontot.
A mérkőzésen 7 védést mutatott be és a statisztikai modellek szerint legalább 2 góltól mentette meg csapatát.
A meccs összefoglalója:
Tony Mowbray, a Blackburn vezetőedzője sem győzte dicsérni játékosát
„Néha szükséged van egy kapusra, aki olyan védéseket mutat be, mint Balázs ma este.
El tudom képzelni, mennyire igazságtalannak érzik ezt a Bristol Citynél. Egészen elképesztő védések voltak. Kettőnél pont mögötte álltam, és láttam, hogy csak az ujjhegyével éri el a labdát” – fogalmazott Mowbray.
A szakember hozzátette, csapata ezúttal nem játszott olyan jól, mint a Cardiff elleni előző mérkőzésén, de megmutatta, hogy nehéz helyzetben is képes győzni.
A hazaiakat irányító Michael Skubala is elismerte, hogy Tóth teljesítménye döntően befolyásolta az eredményt.
„A kapusuk nagyszerű volt.
Rengeteg nagy helyzetet alakítottunk ki, de egészen elképesztő védéseket mutatott be. Véleményem szerint ezt a mérkőzést nekünk kellett volna megnyernünk” – mondta csalódottan a Bristol City vezetőedzője.
A Blackburn ezzel sorozatban második bajnoki győzelmét aratta és 10 fordulót követően az angol Championship rájátszást érő, hetedik helyén áll.
Tóth Balázs pedig olyan teljesítménnyel jelentkezett, amelyre Angliában is felkapták a fejüket.
Angol Championship, 10. forduló
Bristol City–Blackburn Rovers 0–1 (0–1)
- Gólszerző: Afolayan (38.).
Korábban
A magyar labdarúgó-válogatott kapusa nemrégiben interjút adott klubcsapatának, amelyben beszélt a nemzeti együttesben betöltött szerepéről is.
Tóth Balázs elárulta, mennyire érzi biztosnak a helyét a válogatottban














