A Bournemouth vezetőedzője nem látta szükségét annak, hogy korábban változtasson csapatán.
A Cseresznyések 1-0-s vereséget szenvedtek hazai pályán a Liverpooltól vasárnap a Premier League „magyaros” rangadóján.
A mérkőzés után Marco Rose szakvezetőt arról is kérdezték, miért nem nyúlt hamarabb a cserékhez.
A német tréner nem érezte úgy, hogy a mérkőzés közben a 75. perctől korábban változtatnia kellett volna. Elmondása szerint azok a játékosok, akik kezdőként pályára léptek, megfelelő energiával futballoztak.
Hiányzott néhány játékosunk, de mindenki, aki kezdett, tele volt energiával és jól teljesített. Nem volt szükség arra, hogy korábban cseréljek.
– árulta el Rose, aki a 89. percben Tóth Alexet is pályára küldte, így három magyar játszott a bajnokin. Szoboszlai Dominikot először cserélte le Iraola, Kerkez Milos pedig végig a pályán volt.
Head coach Marco Rose reflects on today’s defeat against Liverpool 🗣️ pic.twitter.com/OYwDzkTYI5
— AFC Bournemouth 🍒 (@afcbournemouth) September 20, 2026
A Bournemouth csütörtökön még Európa-liga-mérkőzést játszott a Real Sociedad otthonában, ám Marco Rose szerint ez sem jelentett problémát. Úgy látta, csapata megfelelő erőnléttel érkezett a Liverpool elleni találkozóra.
„Nem láttam semmilyen problémát a mai játékunkban a csütörtöki mérkőzés miatt. A végén is rengeteg energiával próbáltunk egyenlíteni” – tette hozzá.
Rose összességében kiegyenlített meccset látott, ahol egyik csapat sem alakított ki túl sok nagy helyzetet. A Bournemouth mégis pont nélkül maradt, mert egyetlen védekezési hibát elkövetett.
„Nem az mérkőzés volt a mai, amelyen az ember győztes gólt várt. Egy helyzetben nem védekeztünk elég jól. Egy hiba volt, de egy hibával több a kelleténél” – értékelt.
A Bournemouth öt forduló után mindössze három ponttal áll a Premier League-ben. A vezetőedző ugyanakkor nem akar kifogásokat keresni, és úgy fogalmazott, a jó teljesítmény önmagában nem elég a pontszerzéshez.
Nem kapunk pontokat azért, mert jól játszunk, jó a hozzáállásunk és magabiztosak vagyunk. Mindkét tizenhatoson belül javulnunk kell.
– mondta a szakember.
Rose továbbra is bízik csapatában, és várja a sérült játékosok visszatérését. Szerinte a Bournemouth-nak a támadó- és védekezőharmadban is javulnia kell ahhoz, hogy a következő mérkőzéseken már az eredmény is kövesse a mutatott játékot.














