nb1.hu

Bognár György a felfedezettjéről: „Rendben van, hogy mindenkinek tetszik, de…”

Böde nyolc góljáról is említést tett a Paks vezetőedzője.

A Magyar Kupa-győztes Paksi FC az ötödik helyen zárta az NB I őszi szezonját. A csapat ugyan kikapott az őszi bajnok felcsútiaktól az utolsó őszi mérkőzésén, Bognár György elégedett lehet a 2024-es szerepléssel.

Kupagyőzelem, nemzetközi szereplés

„Több feladatot, kevesebb pihenőt jelentett a kupagyőzelem, hiszen gyorsan, rövid pihenő után kellett megkezdenünk a felkészülést az európai kupaselejtezőkre” – nyilatkozta a vezetőedző a klub honalpján adott interjúban. „Nyolc tétmérkőzést játszottunk nemzetközi szinten, ami tízévente ha előfordul a klubbal. Érthető módon tapasztalatunk – főleg a jelenlegi keretnek – nem volt. Mindenképpen hasznosnak ítélem az időszakot. És a nyolc találkozónkból, azért ne feledjük, négyet megnyertünk, úgy gondolom, ez elismerésre méltó. Összegezve tehát jól éltük meg, és megtettük az első lépéseket a főtáblára jutáshoz. Közelről láthattuk, ez nem annyira lehetetlen feladat.”

Böde a góllövőlista élén

„Folyamatosan számolunk vele. Mikor Dani olyan fizikai állapotban van, hogy kezdőként lehet nevezni egy találkozóra, akkor azért teszem meg, mert számítok arra, hogy gólt vagy akár gólokat is lő majd. Egy harmincnyolc éves játékosnak azonban a sorozatterhelés nem kivitelezhető, ha hétközben frissességet tapasztalunk, a kezdőbe kerül, de ha egy félidőt vagy harminc percet kap, Ő akkor is a csapat segítségére van. Vele kapcsolatosan a dinamikát kell elsősorban figyelnünk, azt kell eltalálni, nem a feladatkörét.”

A nyolc gólján nem lepődtem meg, ha csak harminc perceket játszott volna a félév során, akkor is tudott volna ennyit szerezni.

Eldőlt, hol folytatja a pályafutását Ádám Martin

Győrfinek még van hova fejlődni

„Milánt a szezon elején a tartalékcsapatunkban láttam párszor játszani, és úgy ítéltem meg, képes az NB I-ben is jó teljesítményt nyújtani. Ez be is jött, hiszen berobbant az élvonalba, viszont mindezek ellenére azt mondom, óvatosan kell bánni a játékpercekkel, arra még nem kész, hogy minden meccsünk során húzóember legyen. El kell fogadnunk azt is, hogy egy-egy mérkőzésen még nincs akkora átütő ereje, ez hozzátartozik a fejlődéstörténetéhez. Taktikailag még mindenképpen fejlődnie kell. Itt az Újpest elleni mérkőzésünket emelném ki, ahol az utolsó fél órában nem tudott átjutni Gergényin, aki viszont róla játszott. Vannak tehát még dolgok, amikbe bele kell rázódni. Persze vannak extra húzásai is.”

A végletek között mozog, ha többször lesz közepes vagy jó, akkor érett majd be.

„De addig még pár meccset le kell játszania. Az rendben van, hogy mindenkinek tetszik, nekünk is, azért tesszük be, de még az út elején jár, türelmesnek kell lenni vele.”

Megvan az év NB I-es interjúja? A Paks szupertinijének Böde adott tanácsot

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC