nb1.hu

A súlyos vereség után közleményt adott ki a bennmaradásért küzdő klub szurkolótábora

A csapat hosszú ideje nyeretlen a bajnokságban.

A hétvégén az NB III Északnyugati csoportjában érdekelt Pápa 9-0-s vereséggel zárta a Bicske elleni bajnokit.

A hazaiak a szünetben már 5-0-ra vezettek, majd a második félidőben még nagyobb különbség alakult ki. A találkozó egyik főszereplője a triplázó Fehér Barnabás László lett.

A súlyos fiaskót követően Jurik Patrik magára vállalta a felelősséget.

„Egy 9–0-s vereség után tudom, nevetségesen hangzik, de 3–0-ig kizárólag nekünk voltak kidolgozott helyzeteink, több ziccerünk is kimaradt. Fél óra után aztán már osztálykülönbség volt a két csapat között. Ebből nem lesz könnyű talpra állni. A felelősség teljes mértékben az enyém, de a lefújás pillanatától már kizárólag a következő mérkőzéssel foglalkozunk. A magam és a játékosok nevében szeretném megköszönni a drukkereink biztatását – le a kalappal előttük. Minden csapatnak ilyen szurkolókat kívánok: a súlyos vereség után is a csapat mellett álltak” – nyilatkozta a Pápa vezetőedzője.

A New Power Brigade a csúfos vereség után a Facebookon adott ki egy közleményt. A pápai szurkolótábor a bejegyzésben kiemeli, hogy ebben a helyzetben a szurkolóknak támogatniuk kell a csapatot.

„A mérkőzés összefoglaló most elmarad ,no comment… Azonban ha valamikor akkor MOST kell a csapat mögött lennünk! Bármennyire is fáj ami történt, de nem leszünk gyáva sz*rok, BEÁLLUNK MÖGÉTEK! Hiszünk benne, hogy EGYÜTT sikerülni fog, HITÜNK ÉS BIZALMUNK TÖRETLEN!” – olvasható a posztban.

Az utolsó előtti helyen álló Pápa komoly gödörben van, a csapat legutóbb szeptember 28-án győzött a bajnokságban. A pocsék széria megszakítására hétvégén a Dorog elleni bajnokin nyílhat lehetőség.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC