nb1.hu

Keményen nekiment a Békéscsaba vezetésének a szurkolói csoport

Az NB II-ből kiesett Békéscsaba hat forduló után három ponttal áll az NB III-ban.

A tavasszal még az NB II-ben szereplő Békéscsaba nehéz helyzetbe került, az NB III Délkeleti-csoportjának első hat fordulójában mindössze három pontot szerzett, és a 16 csapatos mezőny 13. helyén áll.

A gyenge szereplés miatt a Békéscsaba fanatikusai a Facebook-oldalukon fogalmaztak meg kemény kritikát a klub helyzetéről és vezetéséről.

A szurkolói csoport közleményében azt írta, hogy a tavaszi kiesés óta szerintük tovább folytatódott a csapat leépülése, miközben korábban az azonnali visszajutás volt a cél. Úgy látják, ennek egyik fő oka, hogy nem változott a tulajdonosi szemlélet, és élesen bírálták a klub vezetését is. A drukkerek szerint a jelenlegi folyamatok alapján már az NB III-as bennmaradásért kell küzdenie a csapatnak.

A közleményben a szurkolók azt is állították, hogy korábban több érdeklődő is átvette volna a klubot, valamint azt írták, hogy számos edző és játékos nem vállalna munkát a Békéscsabánál a jelenlegi vezetés mellett. A bejegyzésben egy, a játékosok fizetésével kapcsolatos súlyos állítást is megfogalmaztak, ugyanakkor maguk is hangsúlyozták, hogy ezt nem tudják bizonyítani.

A fanatikusok változást sürgetnek a klub irányításában, és Szarvas Péter polgármestert, valamint Bodóczi István országgyűlési képviselőt is felszólították arra, hogy tegyenek lépéseket a Békéscsaba hanyatlásának megállításáért. A közlemény végén azt is jelezték, hogy amennyiben az illetékesek részéről nem történik változás, saját akciókra készülnek.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC