A második félidő döntött Norvégiában.
A Ferencváros női futballcsapata csütörtökön megkezdte a norvég Valerenga elleni párharcot a Bajnokok Ligájában.
A Fradi a Kosztics – Ott, Frajtovics, Zágonyi, Könczeyné Fenyvesi, Hanász, Czellér, Kovács, Nagy Vi. – Nagy Va., Garcia kezdővel kezdte az összecsapást. Albert Flórián csapata Albániában sikeresen zárt egy albániai tornát, ezzel harcolta ki a továbbjutást a magyar együttes, így először szerepelhetett a Bajnokok Ligája playoffkörében. Érdekesség, hogy a Valerenga tavaly főtáblára jutott a BL-ben.
Az első félidőben nem született gól, majd a második játékrészben a hazaiak háromszor is bevették az FTC kapuját. Az 52. percben Saevik kezdte meg a gólgyártást. Bő tíz minutummal később Michaela Kovács duplázta meg a Valerenga fórját. Aztán a lefújás előtt még egy szöglet után Horte fejjel volt eredményes, ezzel az északiak 3-0-ra nyertek.
A visszavágó jövő csütörtökön rendezik meg a III. Kerületi TVE pályáján.
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Valerenga FC (norvég)–FTC-Telekom 3–0 (0–0)
Oslo, Intility Aréna, 350 néző. Vezette: Bocková (szlovák)
Valerenga: Enblom – Hörte, M. Kovacs, Pettersen – Hegg (S. Hansen, 63.), Brekken (Bergman-Lundin, 87.), Vickius, Tennebö (Heidarsdóttir, 63.) – Sesay (Lindwall, 87.), Saevik (Thorsnes, 72.), Tvedten. Vezetőedző: Nils Lexeröd
FTC: Kosztics – Ott, Zágonyi, Frajtovics (Bozsik L., 87.) – Kovács E., Hanász, Fenyvesi (M. Díaz, 90+2.), Czellér – A. Garcia (Kubassova, 65.), Nagy Vanessza (Diószegi, 90+2.), Nagy Viktória. Vezetőedző: ifj. Albert Flórián
Gólszerző: Saevik (52.), M. Kovacs (66.), Hörte (90+4.)












