nb1.hu

Slot elmondta, kikben bízik a visszavágó során a Galatasaray ellen

Arne Slot csapata 1-0-ra kapott ki a Bajnokok Ligájában.

Magyar szempontból történelmi jelentőségű mérkőzésen nyert a Galatasaray a Liverpool ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Az 1-0 végeredménnyel záruló összecsapáson Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos, illetve Sallai Roland is pályán volt. A meccs utáni sajtótájékoztatón elmondta Arne Slot, hogy ugyanabban bízik, ami kedden este megnehezítette a saját csapata dolgát, a hazai szurkolótáborban. Csak ezúttal a liverpooliban.

„A visszavágó hazai pályán lesz, és nekünk is fantasztikus szurkolóink ​​vannak, akik mindig erőt adnak. Ezt meg is fogják mutatni az Anfielden, és mindvégig hajtanak majd a siker felé.” – nyilatkozta a találkozó a menedzser.

Majd külön kiemelte az isztambuli hangulatot.

Ez egy nagyon nehéz helyszín. Ebben a stadionban mind az ellenfél játékosai, mind az ellenfél edzői számára nehéz koncentrálni és nehéz kommunikálni. A Galatasaray nagyon szerencsés, hogy ilyen közönsége van.

Ami viszont előny, hogy ez a fanatikus tábor, illetve annak egy része, az UEFA tiltása miatt nem utazhat le Liverpoolba. A keddi mérkőzés ugyanakkor sokban hasonlított ligaszakaszban játszott mérkőzésre, ezért rossz érzései voltak a holland menedzsernek.

„Rossz déjà vu, ezt érzem. Az eredmény ugyanaz, mint a három hónappal ezelőtt. De most olyan meccset játszottunk, ahol sokkal több gólt is szerezhettünk volna. Sok helyzetet alakítottunk ki; de mindet kihagytuk. Az első 15 percben pedig hiába voltunk nagyon jók, nem találtunk kaput.”

A nyolcaddöntő visszavágóját jövő szerdán 21 órától rendezik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC