nb1.hu

Bajban a DVSC, a Puskás Akadémia beérte pontszámban a Fradit

Hat gólt és egy kihagyott büntetőt is hozott a kora délutáni mérkőzés.

A 31. forduló szombati játéknapjának első mérkőzésén az aranyéremért küzdő Puskás Akadémia a kiesőhelyen álló DVSC-t fogadta hazai pályán.

A bajnoki álom és a kiesés réme között: óriási tét Felcsúton

A mérkőzés 6. percéig kellett várni az első helyzetre – Colley Levi beadását követően fejjel veszélyeztetett 9 méterről, de Gonda fogta a labdát. A 10. percben megszületett a találkozó első találata: Levi és Soisalo kényszerítőzött volna, de Youga belepiszkált a játékba és végül róla pattant Levihez a labda, aki 9 méterről kapásból a kapuba talált (1-0). A meccs 13. percében Malinov ívelése után Harutjunjan megcsúsztatta a labdát, mely végül csapattársa, Golla kezéhez ért, így a játékvezető büntetőt ítélt. Domingues állt a labda mögé, lövése laposan középre tartott Pécsi pedig a lábával védte a tizenegyest.

A következő helyzetig egészen a 30. percig kellett várni, amikor Duarte labdaszerzését követően Nagy Zsolt passzolt Colleynak, aki félfordulatből a bal alsó mellé lőtt. Újabb gól: Soisalo a 37. percben szélen való elfutását követően nagyszerűen ívelte be a labdát Nagy fejére, aki a fejest követően 12. bajnoki találatát szerezte ebben a szezonban (2-0). A ráadásban Szűcs esett el a tizenhatoson belül, de sárgát kapott műesésért – a VAR megvizsgálta, nem volt tizenegyes. Az első félidő utolsó percében Levi fejesét ütötte kapu fölé Gonda.

A fordulást követően mindkét oldalon adódott lehetőség – előbb Maurides fejelt, Pécsi a léc fölé tolta a labdát, majd Colley lövését Gonda védte lábbal. A találkozó hajrájában szépített a DVSC: Dzsudzsák jobb oldali szögletét követően Youga közelről talál a kapuba (2-1). Plsek a 84. percben eldönthette volna a mérkőzést, de leshelyzet előzte meg a gólt – az ellenőrzést követően maradt a pályán meghozott ítélet. A 88. percben Levi duplázott: Jonathan Levi ismét kétgólos előnybe hozta csapatát (3-1). Kaye szépít: A csereként beállt támadó ziccerben, 10 méterről talált a kapuba (3-2). Pécsi óriásit védett a mérkőzés végén, marad a 3-2-es állás. A zárszó a 98. percben jött: Mondovics Kevin talált a kapuba (4-2).

A Puskás Akadémia a mai győzelmével ideiglenesen beérte a Ferencvárost, míg a DVSC maradt kieső helyen két fordulóval a bajnokság vége előtt.

OTP Bank Liga, 31. forduló

Puskás Akadémia FC – Debreceni VSC 4-2 (2-0)
Helyszín: Pancho Aréna. Vezette: Antal.
Gól: Levi 10; 88, Nagy 37, Mondovics 98., illetve Youga 79, Kaye 94,
Sárga lap: Colley, Szűcs, Hofmann, Duarte, Szécsi, Dzsudzsák, Mondovics.
PAFC: Pécsi – Markgráf, Stronati, Golla, Maceiras – Harutjunjan, Duarte (Plsek 75.), Nagy (Nissilä 77.), Levi (Mondovics 94.), Soisalo (Vékony 75.) – Colley (Fameyeh 75.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt.
DVSC: Gonda – Hofmann, Lang, Kocsis – Vajda (Ferenczi 46.), Szűcs (Szuhodovszki 46.), Youga, Szécsi (Kocsis 75.) – Domingues, Maurides (Kaye 75.), Malinov (Dzsudzsák 66.). Vezetőedző: Nestor El Maestro.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr12 6 4 2 7 22
2.Puskás Akadémia FC12 7 0 5 2 21
3.Ferencvárosi TC11 5 5 1 10 20
4.DVSC12 5 4 3 4 19
5.Újpest FC12 5 3 4 3 18
6.Paksi FC12 5 2 5 1 17
7.Vasas FC12 4 4 4 3 16
8.ZTE FC12 4 1 7 -6 13
9.Budapest Honvéd11 3 4 4 -3 13
10.MTK Budapest12 3 3 6 -9 12
11.Kisvárda12 2 6 4 -2 12
12.Nyíregyháza12 3 2 7 -10 11
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC