nb1.hu

Az Egyesült Államokba igazol a Fradi támadója

Már bejelentés is megtörtént.

Beigazolódtak a hírek, melyről az NB I.hu is beszámolt korábban. Immár hivatalos, hogy az MLS-ben folytatja pályafutását Franck Boli, aki a Nyugati Konferencia 8. helyén álló Portland Timbershez igazolt. A 29 éves játékost már be is jelentette új klubja egy videóval. A régi pedig elbúcsúztatta.

 

 

ÍME, AZ FTC BEJELENTÉSE: 

Franck Boli személyében a szurkolók egyik nagy kedvence hagyja el férfi labdarúgócsapatunkat. Az elefántcsontparti támadó minden sorozatot figyelembe véve 141 mérkőzésen lépett pályára klubunkban, ezeken 50 gólt szerzett (góljai közül 8-at felkészülési mérkőzéseken lőtt). A derbi-specialista Boli az Újpestnek lőtt megannyi győztes találata mellett eredményes volt a Dinamo Kijev elleni hazai Bajnokok Ligája-csoportmeccsen, melynek köszönhetően a Ferencváros 25 év után szerzett ismét pontot a legrangosabb európai kupasorozatban, de eredményes volt a Juventus elleni hazai összecsapáson is. Zöld-fehér színekben három bajnoki címet szerzett, egy Magyar Kupát nyert, szerepelt egyszer a Bajnokok Ligája és kétszer az Európa Liga-csoportkörben.

Franck Boli 2019 augusztusában érkezett a norvég bajnokságban szereplő Stabaek együttesétől. Boli rendkívül gólerősnek bizonyult korábbi együttesében, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Fradiba érkezését megelőzően 17 góllal a norvég bajnokság gólkirálya lett.

Emlékezetes pillanatok a Fradiban

Ki ne emlékezne arra, amikor csapatunk a 2019/2020-as idényben ismét bejutott az európai klubfutball nagyszínpadára, a Bajnokok Ligája csoportkörébe, és az elképesztő sikerig vezető útra? Rögtön az első selejtezőkörben a svéd bajnok Djurgardent fogadtuk, ahol Boli egy gólpasszal vette ki részét a 2-0-s sikerből. Ezt követően jött előbb a Celtic elleni idegenbeli 2-1-es, majd a Dinamo Zagreb elleni hazai 2-1-es bravúrgyőzelem, ezzel pedig karnyújtásnyira került a BL-főtábla. Ilyen előjelekkel indultunk Norvégiába, a Boli által jól ismert Molde együtteséhez. A norvég túra jól zárult, hiszen a 3-3-ra végződő összecsapáson elefántcsontparti támadónk szerezte az első Fradi-gólt, ezzel jó alapot adva a továbbiaknak.

Végül a hazai pályán elért 0-0, és az akkor még érvényben levő idegenben lőtt gólok szabálya miatt a mieink 25 év után ismét bejutottak a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ahol a spanyol Barcelonával, az olasz Juventusszal és az ukrán Dinamo Kijevvel kerültek egy csoportba. A barcelonai vereséget követően a mieink hazai pályán fogadták az ukrán együttest, és bár 2-0-s hátrányban voltak, előbb Tokmac szépített, majd a ráadás utolsó perceiben Boli egalizált, így megszereztük első pontunkat a BL-ben, de eredményes volt a Juventus elleni hazai találkozón is.

Az európai kupaporondon mutatott nagyszerű teljesítménye mellett a magyar bajnokságban sem maradt adós. Első bajnoki gólját pont az ősi rivális Újpest ellen szerezte, majd a szezon további két derbijén is eredményes volt, így az ő három találata három 1-0-s győzelmet eredményezett, így nem csoda, hogy rögtön belopta magát drukkereink szívébe.

A 2021/22-es idényben a Ferencváros öt év után játszhatott ismét döntőt a Magyar Kupában, ráadásul telt ház előtt a Puskás Arénában. Franck Boli itt sem maradt adósa a szurkolóknak, hiszen az ő vezérletével és két káprázatos góljával a mieink 3-0-ra győzték le a Paks együttesét, megszerezve ezzel a 24. MK-elsőséget, de a döntőben őt választották meg „A mérkőzés legjobb játékosának” is.

Franck Boli személyében egy csupaszív játékost, egy igazi harcost ismertünk meg. Folyamatos győzni akarásával, megannyi szép megmozdulásával, vereséget nem ismerő mentalitásával belopta magát a ferencvárosi drukkerek szívébe.

Mindent köszönünk Franck, sok sikert kívánunk pályafutásod következő szakaszához!”

A Transfermarkt oldala 500 ezer euróra becsüli a játékos értékét.

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC