Akár új szerepkörben is kipróbálná magát.
Szabó István vezetésével vágott neki ennek az idénynek a Nyíregyháza, ám a vezetőség októberben elköszönt az edzőtől. A búcsú óta nincs csapata Szabónak, bár akadtak megkeresései.
Szabó István a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában beszélt arról, hogy több együttes is felvette vele a kapcsolatot, de a megállapodás egyik esetben sem jött létre.
„Akkor lennék igazán szomorú és csalódott, ha nem is kerestek volna a klubok, de erről szerencsére szó sincs, több csapattól is hívtak, de különböző okok miatt nem tudtunk megegyezni.
A Magyar Labdarúgó-szövetségtől is hívtak, hogy mint pro licences szakember tartsak előadásokat az A-licenceseknek, ennek örömmel tettem eleget.
Rengeteg pozitív visszajelzés ér a korábbi munkáimmal kapcsolatban, ez mind erőt és hitet ad a folytatáshoz. Elismerem, már nagyon hiányzik a munka, amikor látom a trénereket a pálya mellől irányítani, eszembe jut, hogy nem is olyan régen még én álltam ott… Biztos vagyok benne, hogy hamarosan megtalál egy feladat, amelyben látok fantáziát” – nyilatkozta a szakember, aki korábban a Kecskemétet az NB I-ben a második helyig kormányozta.
Szabó elmondta, a sportvezetői szerepkör is érdekli.
” Igen, ez nagyon megmozgatja a fantáziámat. Ugyanakkor kizárólag a szakmai része, a gazdasági nem. Ambiciózussá tesz, ha arra gondolok, hogy fel lehetne építeni egy jó csapatot, akár rutinosabb, akár fiatalabb edzővel, hasonlóképpen, mint korábban Kecskeméten sikerült a stábommal, a vezetőséggel együtt. Ehhez azonban idő kell, körülbelül három év.
Szívesen lennék amolyan kapocs a vezetőedző és a tulajdonos között – sok vezetővel beszéltem már, ismerem a lelkivilágukat, és a kispadon is sok időt töltöttem.
Ahogy szoktam mondani, néhányszor megborotválkoztam már, így azt is tudom, mire lehet szüksége egy edzőnek. Bárhová is vet az élet, nagy motivációval vágok bele a leendő feladatba” – világított rá Szabó István.












