nb1.hu

Új edzővel folytatja a szezont a bennmaradásért küzdő csapat

A tréner bő három év után távozik.

Nehéz tavaszi idény vár az NB III Északnyugati csoportjában 13. helyen álló Pápa csapatára. A Veszprém vármegyeiek csupán egy ponttal előzik meg a sereghajtó Balatonfüredet.

A Pápa a Facebookon számolt be arról, hogy az új évben már nem Kun-Szabó Attila irányítja az együttest. Kun-Szabó 2022 nyara óta ült a pápai kispadon, a szerződését most közös megegyezéssel bontották fel. A posztból kiderül, hogy Horváth Tamás pályaedző és Varga Péter kapusedző marad a klubnál.

„A Pápai Perutz FC hosszú és sikeres együttműködés után megköszöni Kun-Szabó Attilának vezetőedzői munkáját, úgy döntöttünk, hogy útjaink elválnak. Köszönjük Attila elkötelezettségét és eredményes munkáját klubunknál. Biztosak vagyunk benne, hogy a jövőben a pápai futballéletben még találkozhatunk vele, és további fontos szerepet fog betölteni a város sportéletében” – mondta az elnök, Kovács Ferenc.

Kun-Szabó Attilával a 2024/25-ös szezon lett a legeredményesebb, ekkor a Pápa megnyerte a vármegyei bajnokságot, továbbá megvédte a címét a vármegyei kupában. A bajnoki cím után az osztályozót is sikerrel vették a pápaiak, így feljutottak az NB III-ba.

A Pápa ebben az idényben legutóbb szeptember végén győzött, majd az ezt követő 8 bajnokin csupán 2 pontot szerzett.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC