Hosszú idő után térhetett vissza a pályára Botka.
A Ferencváros is bejutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában. A zöld-fehérek a Kazincbarcika elleni negyeddöntőt 5-0-s győzelemmel abszolválták, így készülhetnek az ETO elleni elődöntőre.
A szerdán megrendezett mérkőzésen Botka Endre a 64. percben csereként lépett pályára. A 30-szoros magyar válogatott labdarúgó ezt megelőzően legutóbb augusztusban játszott. A hosszú kihagyás oka egy sérülés volt.
„Számítottam rá, hogy lesz szerepem a mai találkozón. Örültem, hogy újra játszani tudtam, elég hosszú idő után, ez fontos volt. Katasztrófával felérő volt az elmúlt egy-másfél év, ez inkább tragikus, mint sikerekkel teli volt” – nyilatkozta Botka a lefújás után az M4 Sportnak.
A sportcsatorna szakértője, Dragóner Attila szerint a nyáron minden bizonnyal új fejezet kezdődik a 31 éves futballista pályafutásában.
„Jó látni, hogy mosolyog, de ott volt a hangjában a keserűség az elmúlt pár hónap miatt. Nem vagyok jós, de úgy gondolom, ez az utolsó pár hónapja a Ferencvárosban és szeretne szépen búcsúzni” – idézi Dragónert az m4sport.hu.
Botka Endre szerződése a mostani idény végén jár le.












