nb1.hu

A jövőjéről kérdezték a kapust, akit az FTC adott kölcsön a DVSC-nek

Alapember lett a Lokiban.

A Ferencváros nyáron jelentette be, hogy Varga Ádám ebben az idényben a Lokiban szerepel kölcsönben. A 26 éves kapus alapember lett a debreceni gárdában, az NB I-ben például az eddigi összes bajnokin ő védte a piros-fehérek kapuját.

Vargával a haon.hu készített egy hosszabb interjút. A beszélgetés során felvetődött, hogy van-e esély arra, hogy idény közben visszarendeli Vargát a Fradi:

„Ennek elképesztően kicsi a valószínűsége. A szezon végéig tervezek a DVSC-nél, arra koncentrálok, hogy a legjobb teljesítményt hozzam ki magamból” – szögezte le a cerberus.

Az is téma volt, hogy jövő nyáron hogyan alakulhat a karrierje.

„Nyárig csak a DVSC-re fókuszálok, ha vissza is kell mennem nyáron, az lesz a szemem előtt, hogy minél többet védjek. Ha azt látom, kevés lehetőségem lenne, miért ne lehetne újra a DVSC? Ez még a jövő zenéje” – felelte sejtelmesen Varga Ádám, akinek a Transfermarkt szerint 2027 nyarán jár le a szerződése a Fradinál. A portál 350 ezer euróra becsüli az értékét.

A DVSC húzóembere a cívisvárosi szurkolókat is méltatta:

„Azt nyugodtan állítom, hogy az egyik legjobb szurkolótábor Magyarországon az Ultras Debrecen. Korábban játszottam idegenben is Debrecenben, mindig parázs volt a légkör” – jelentette ki Varga Ádám.

Az éllovas DVSC vasárnap az MTK otthonában őrizheti meg az első helyét.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC