nb1.hu

Újpest: bejelentették Dárdai Pál érkezését

Igaznak bizonyult a sajtóhír.

Csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak az újpestiek. Az esemény előtt sokan azt jósolták, hogy Dárdai Pál érkezését jelenthetik be a lila-fehérek.

Szerdán az NB1.hu ebben a cikkben jelezte azt, hogy az Újpest stábja a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányával bővülhet.

A mai eseményen bejelentették, hogy Dárdai Pál a sportigazgatói posztot tölti be. Ratatics Péter az elején arról beszélt, hogy ez nagy nap a számukra.

„Ez egy újabb mérföldkő, amit elérünk. Ez egy tudatos építkezés része. Egy klub felépítéséhez legalább három dolognak stimmelnie kell. Kell egy vállalati felfogás, hogy stabil működési környezetet tudjunk biztosítani a profi labdarúgásnak. A második pillér az infrastruktúra. A harmadik pillér pedig a szakmai munka. Az első kettővel jól haladtunk. Az előző tulajdonostól való klubátvétel óta több dolgot kitisztítottunk. A kommunikációt erősítettük, továbbá az edzőpályákat fejlesztettük. Ezek a dolgok nem mindenkinek vannak a szeme előtt. Sportszakmai szempontból is építettük a klubot, elég csak arra gondolni, hogy teljesen új fizioterapeuta csapat van. Az erőnléti edzőt figyelembe véve is nagy előrelépést tettünk. Megpróbáltunk a vezetőedző keze alá dolgozni. Az elmúlt 2 évben több mint 20 játékos érkezett, ez nagy szám. Mindig mondtam, hogy valamikor jönni fog egy sportigazgató. A szakmailag legmagasabb polcon lévő sportigazgatót akartuk megszerezni. A legjobb sportvezető ül itt mellettem” – mondta Ratatics Péter, az Újpest elnöke.

Január elejétől áll munkába Dárdai, aki ezt mondta:

„A Hertha csapatától elköszöntem. Van igény itt arra, hogy egy komoly csapat épüljön. Van igény arra, hogy megtöltsük a stadiont. Én már az új stadionra is gondolok. Mindig is nagy volt a szám.

Egy rossz pillanatomban azt mondtam Hernádi úrnak, ha megveszik az Újpestet, akkor hazajövök és megcsinálom. Jöttek a hívások, de mindig azt mondtam, hogy nem jövök.

Egyre többször gondolkodtam el ezen. Ez is egy lépés a karrieremben. Van egy fél évem arra, hogy mindent megismerjek. Szépen felépítünk valamit, aminek a csúcsa a nemzetközi szereplés. Az utánpótlásra és a felnőttcsapatra is figyelni fogok” – világított rá Dárdai Pál.

Ezt követően a sajtó munkatársai tehették fel a kérdéseiket.

Az NB1.hu arra volt kíváncsi, hogy lesznek-e újabb változások a szakmai stábban. Ratatics úgy reagált, hogy ez már Dárdai Pálon múlik. Bodor Boldizsárék hozzáállását dicsérte Ratatics, azért is, mert nehéz helyzetben vették át a csapatot.

„Ez a hozzáállás dicséretes. Szurkolok nekik, hogy a hétvégi meccset sikerrel vegyék. Utána egy szakmai kiértékelés jön, át kell velük beszélni a tapasztalatokat. Arról, hogy mi lesz ezt követően, időben tájékoztatjuk majd a médiát” – jelentette ki a klub elnöke.

Dárdai Pál elárulta, hogy Budapesten fog élni.

„Azért vállaltam el ezt, mert tudom magam motiválni. Az edzői dolgokba most nem mennék bele. Át kell beszélni, hogy eddig milyen játékosokat nézett ki a scout csapat. Ennek a csapatnak vannak értékei. Ahol 20 játékost kicserélnek, ott erős lenne, egyből bajnokságot nyerni. A játékosokból vezéreket kell faragni. Ha három-négy játékosból fejben vezér lesz, ez jobb idény is lehet. Nem mennék bele abba, hogy ki lesz az edző. Kapkodni nem fogok, hiszen hosszú távban gondolkodom. Nem akarok bólogatós embereket. Tudom, hogy mire vagyok képes. Tudom, hogy hova jövök. Szorgalmas ember vagyok, és csak szorgalmas emberekkel veszem körbe magam.

A Fradival nem foglalkoznék, bennem még nincs meg ez a rivalizálás. Jelenleg nem a Fradival, hanem magunkkal versenyzünk.

Kell a magyar és kell a külföldi játékos is. De a lényeg, hogy legyen csapategység. Csak jó játékost hozunk majd ide” – hangsúlyozta az Újpest sportigazgatója.

Azt is kérdezték Dárdaitól, hogy a Puskás Akadémia elleni meccset milyen érzésekkel várja

„Nyerjünk 3-2-re, és rúgjon kettőt Palkó. A viccet félretéve a Puskás Akadémia előrébb tart” – mondta Dárdai.

A Red Bull-lal megkötött egyezség is szóba jött.

„A Red Bull-lal szponzorációs és stratégiai együttműködést kötöttünk. Több területen elkezdtük az együttműködést, például infrastruktúrában. Hét csapatot működtetnek a világban, így nagy tudásuk van. Edzésmódszertanban is tanácsokat adnak nekünk. Ez a stratégiai támogatás még intenzívebb lehet. Mindenben mi döntünk, nem tudnak semmit ránk erőltetni. Butaság lenne, ha nem támaszkodnánk erre a bázisra szakmailag, de a Red Bull nem veszi át az Újpestet a MOL-tól” – világított rá Ratatics Péter.

Nem mindenki örül Berlinben Dárdai Pál távozásának, az erről szóló cikket ide kattintva lehet elolvasni.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr18 10 5 3 19 35
2.Ferencvárosi TC18 10 4 4 17 34
3.Paksi FC18 9 6 3 13 33
4.DVSC18 9 4 5 5 31
5.Puskás Akadémia FC18 8 4 6 1 28
6.Kisvárda Master Good18 8 3 7 -7 27
7.ZTE FC18 6 6 6 3 24
8.Újpest FC18 6 4 8 -5 22
9.MTK Budapest18 6 3 9 -4 21
10.DVTK18 4 6 8 -6 18
11.Nyíregyháza Spartacus FC18 3 5 10 -15 14
12.Kolorcity Kazincbarcika SC18 3 2 13 -21 11

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC