Menedzsere nyilatkozott a csatár helyzetéről.
Bárány Donát szerződése jövő nyáron lejár a Lokinál. A 25 éves játékos menedzsere, Filipovics Vladan szerint akár már a téli átigazolási időszakban új fejezet kezdődhet a Loki-csatár pályafutásában.
Filipovics az M1-nek arról beszélt, hogy nyáron több országból is figyelték Bárányt.
„Több országból, köztük Angliából, Hollandiából, Belgiumból, Törökországból és Oroszországból is volt érdeklődés, több csapattal tárgyaltunk is. Sajnos nem jött össze a váltás, de bízom benne, hogy januárban lesz rá lehetőség” – mondta a menedzser.
Filipovics Vladan hozzátette, hogy Bárány nyitott minden lehetőségre, főleg külföldre igazolna a következő, téli átigazolási időszakban, de nem zárkózik el a magyarországi folytatástól sem, ha az előrelépést, nemzetközi kupaszereplést jelentene.
A játékosügynök szerint a magyar válogatottba is beférne Bárány Donát:
„Természetesen tiszteletben tartom Marco Rossi döntéseit. Varga Barnabás nemcsak a magyar bajnokságban, a nemzetközi kupaporondon és a válogatottban is bizonyított, ha egy-két évvel fiatalabb, nagyon komoly bajnokságokban szerepelhetne. Ugyanakkor a mentalitása, akarása, letámadása, 16-oson belüli bátorsága, veszélyessége miatt sok csapatnak, így a válogatottnak is szüksége lehet egy Donáthoz hasonló játékosra, főleg Varga hiányában, illetve ha éppen az eredmény után kell futni. Lehet, nem első számú csatárként, de csereként tudna segíteni a nemzeti csapatnak” – hangsúlyozta Filipovics.
Bárány ebben az idényben 9 bajnokin 3-szor volt eredményes. Az előző szezonban pedig 13 találattal zárt az NB I-ben.












