A labdarúgó ebben az idényben 8 gólt szerzett az NB I-ben.
A Ferencvárosban folytatja a karrierjét Elton Ofoi Acolatse – ezt a zöld-fehér klub hétfő este jelentette be a hivatalos oldalán.
A Fradi a közleményében kiemeli, hogy a 30 éves labdarúgó 2003 és 2013 között a patinás Ajax Akadémián nevelkedett. Acolatse előző klubja a Diósgyőr volt. A piros-fehér gárdában 70 bajnokin 16 gólt lőtt továbbá 17 gólpasszt is kiosztott. A támadó ebben az idényben 8-szor köszönt be a magyar élvonalban.
A DVTK előtt belga (Westerloo, Club Brugge, Sint-Truiden), izraeli (Hapoel Be’er Sheva, FC Ashdod) és török (Bursaspor) csapatokban is szerepelt Acolatse.
REAKCIÓK:
Kovács Zoltán (a DVTK sportigazgatója): „Elton Acolatse egész ősszel kirobbanó formában játszott, ennek megfelelően az év vége felé megszaporodtak a vele kapcsolatos érdeklődések, két külföldi csapat pedig konkrét ajánlatot is tett a játékjogára. A DVTK költségvetésének fontos része az eddig hiányzó transzferdíjakból származó bevétel, mégsem szerettük volna mindenáron értékesíteni Elton játékjogát. Ezért ezeket az ajánlatokat elutasítottuk, mert nem kezelték valós értékén a játékost. A közelmúltban azonban felgyorsultak az események, többször egyeztettünk Elton Acolatsével és az ügynökével, miközben újabb és újabb klubok jelezték vételi szándékukat. Az edzőtáborban Vladimir Radenković vezetőedző és én is négyszemközt beszéltem a játékossal, aki mindkettőnknek egyértelműen kijelentette, hogy bármennyire is jól érzi magát Diósgyőrben, távozni szeretne. Miután eredményre vezettek a tárgyalások, és megegyeztünk a játékjog átruházásról klubrekordot jelentő, euróban hét számjegyű összeg ellenében, Elton Acolatse is megállapodott az FTC-vel. Ezzel párhuzamosan elkezdtünk dolgozni Elton Acolatse pótlásán, terveink szerint már az elkövetkezendő napokban sor kerül a bejelentésekre is ez ügyben.” (dvtk.eu)
Elton Acolatse: „Köszönöm a DVTK-nak ezt a csodálatos két és fél évet, kiválóan éreztem magam Diósgyőrben, rengeteg emléket viszek magammal. Nagyon szerettem itt játszani, ilyen közönség előtt, ahol a klub, a csapattársak és a szakmai stábok érdeme is, hogy nagyszerű teljesítményt nyújtottam. Úgy érzem, most eljött a váltás ideje, mert már nem vagyok fiatal, és címeket akarok nyerni a bajnokságban, a kupában, valamint játszani a nemzetközi kupában. Köszönöm a DVTK-nak, hogy elengedtek, és tavasszal ismét meg tudom mutatni magam Európában!” (dvtk.eu)












